Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1967-1970

1968/69. I. félév - 1968. október 12., 7. rektori tanácsülés

2./ 5862/1968. ' Rektor bejelenti, hogy az 1918-as Polgári Demokra­tikus forradalom és a Koaaujaisták Magyarországi Pártja megalakulásának 5© éves évfordulójára a múlt heti határozat alapján dr. ^iptai Ervin elv­társat felkérte az ünnepi beszéd megtartására. Liptai elvtárs erre nem vállalkozott. Utána Vass Henrik elvtárssal beszélt a Párttörténeti Intézet igazgatóhelyettesével, aki elfogadta az egyetem felkérését, tárják tőle a választ az ünnepség idő­pontjára vonatkozóan. tudomásul szolgált. 5./ 5624/1968. ' Az I. sz. Kórbonctani Intézet, illetőleg a belső­telep számára az Akadémia által futtatandó elek­tronmikroszkóp kérdésében a következő a helyzet. Gömöri professzor, osztálytitkár 8-án kelt leve­lében arról értesit, hogy az osztályvezetőségi ülés úgy határozott az ő javaslatára, hogy de­mokratikus keretből beszerez egy elektronmik­roszkópot, amelyet a BOTE I.sz. Kórbonctani In­tézetében kiván majd elhelyezni. A készülék fel­szerelésének, karbantartásának és üzemeltetésének a költségei a BÖTE-t terhelik. A készüléket az Akadémia Orvosi Osztálya azzal az intencióval kivánja megvásárolni, hogy az ne csak az I. sz. Kórbonctani Intézet igényeit, hanem a többi tan­szék kutatásait is szolgálja. Gömöri professzor kéri, hogy ezen a téren az Akadémia által támo­gatott kutatóhelyek előnyt élvezzenek. Az elektron­­mikroszkóp megrendelésére 1969-ben kerül sor. A leszállítás idejére nem tud felviiágositást adni. Az elektronmikroszkóp az Akadémia leltárában lesz és annak igénybevételéről az Akadémia éven­ként rövid tájékoztatást fog kérni. Lapis professzor személyesen előadta azt a kíván­ságát, hogy szeretné, ha a japán elektronmikrosz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom