Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1967-1970
1967/68. II. félév - 1968. június 8., 22. rektori tanácsülés
- 5 -Dr.Mester Endre egyetemi tanár tett előterjesztést a klinika központi sterilizációs készülékének felújítására. A készülék hibás, rendbehozatala 300.000.-Ft-ot tenne ki, viszont nélkülözhetetlen a klinika számára. Bogina elvtárs ad tájékoztatást. Bogina rektorhelyettes tájékoztatást ad arról, hogy most folyik annak megvizsgálása, hogy miképpen tudná az egyetem a szemétszállítás összegét olyan módon csökkenteni, hogy a szemét egy részét Jiazánh; zban elégetnék, ügy gondolja, hogyha ez megoldható lenne, mintegy 600.000.-Ft összeget lehetne megtakarítani. Ennek a terhére megvalósítható volna Mester professzor 300.000.-Ft-os igénye. A hét végén visszatér erre a kérdésre, amikor már többet fog tudni. Tudomásul szolgált. 3./ W 2565/1966. Ez év őszén ünnepeljük az 1918-as polgári demokratikus forradalom és a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 50 évfordulóját, óiként ismeretes a programot elkészítettük, a minisztériumhoz felterjesztettük és azzal a minisztérium egyetértett. Egyben kérte a minisztérium, hogy a részletes terveket készítsük el és azt junius 15-ig terjesszük föl. Dr.Somogyi Endre dékánhelyettes az ünnepségek elokészi- ■ tésével foglalkozó bizottság elnöke elkészítette részletes javaslatát mind az őszi ünnepségekre, mind pedig a Tanácsköztársaság 50 éves évfordulójára, jövő év márciusában tervezett ünnepségre. A programot a rektori tanocs tagjai megkapták és azzal egyetértettek. Egy ellenvetés hangzott el éspedig, hogy ez évben tartandó ünnepség szónokául ne dr.Hajdú Gyula nyugalmazott egyetemi tanárt kérjük fel, aki magas korára való tekintettel ennek már nem tudna eleget tenni. Az volt a vélemény, ne ragaszkodjunk személyes résztvevő előadásához, hanem egy marxista történészt, egy fiatalabb embert kérjünk'fel az előadás megtartására. A rektori tanács fenti módosítással, Somogyi dékánhelyettes előterjesztésével egyetértett. Az 1969. márciusában tartandó tudományos ülésen a rektor elnököl, ünnepi szónok a^párttitkár. Tanszéki tud.ülések tartásával nem ért egyet a tanács.Referálón történjék a megemlékezés. Uh