Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1967-1970
1967/68. II. félév - 1968. április 27., 17. rektori tanácsülés
á rektori tanács egyetért azzal, hogy tegyünk lépéseket a Kossuth Akadémia megürülő helységeinek megszerzésére, még akkor is, ha ebben az épületben nagyobb beruházást nem kívánatos beleinvesztálni, azonban raktár, iroda, szemináriumi helységek, garázs, stb. céljára megfelelne. A Népligettel kapcsolatban először el kellene dönteni, hogy kivánunk-e arrafelé terjeszkedni. A JfÓvárosi Tanáccsal a kapcsolat relvétele helyes volna. 5./ 28b8/l96ö. Bálint professzor ur ismételten beadványt nyújtott be a nyelvtudási pótlék tárgyában. Hivatkozik az Akadémiai Közlöny ez évi 5» számában megjelent elnöki utasításra ,és kéri, hogy három felsőfokú nyelvvizsga alapján számára a nyelvtudási pótlékot állapítsuk meg. Az Akadémiai utasitas, amelyre Bálint professzor ur hivatkozik a következőket tartalmazza* "/l/ Nyelvtudási pótlékot kell engedéÍvezni azoknak az idegen nyelvtudással rendelkező dolgozóknak, akik olyan munkakört töltenek be, amelyben az idegen nyelv rendszeros használata nélkülözhetetlen. /2/ Nyelvtudási pótlékot leliet engedélyezni azoknak a dolgozóknak, akik olyan munkakört töltenek be, amelyben az idegen nyelv rendszeres használata hasznos. A hasznos nyelvtudás alapbérben is elismerhető. /3/ Az /!/ és /2/ bekezdés alkalmazása szempontjából nem lehet rendszeresnek tekinteni az olyan idegen nyelvhasználatot, amely a munkakör ellátásánál ugyan naponta, de a munkaidőnek csak kis részében merül fel.’! a. / Az Akadémia elnökének utasítása egyrészt nem vonatkozik az egyetemre, másrészt b. / ha igy lenne, akkor sem vonatkoztatható egyik pont sem Bálint professzor kérésére. A rektori tanács megállapítja, hogy a professzorok nyelvtudási pótlékának kérdését nem időszerű isméteken felvetni. Bálint professzor kérése, csak ug^ volna teljesíthető, ha az összes oktatók és tudományos munkatársak között felmérést csinálnánk, hogy kinek milyen nyelvtudása van és mennyire indokolt a pótlék engedélyezése és ezután a legalacsonyabb kategóriánál kezdenénk a nyelvtudási pótlékok biztosítását. Az egyetemi tanárok vonatkozásában ezt a kérdést az egyetem vezetősége lezártnak tekinti. U\