Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1962-1963

1962. október 24., 2. rektori tanácsülés

- 25 -Tarján: Elvben nem helyteleníthető, ha valaki külső elő­adót kíván bevonni, de helytelen, ha egy kollégium ke­retében túl sok témakör tárgyalását külső előadóval kí­vánják lebonyolítani. Itt valami határt kell szabni és a tárgyaktól függ, hogy milyen szempontok szerint le­het eljárni. Véleménye szerint minden professzor kell, hogy rendelkezzék olyan tájékozottsággal saját szakmá­ja területén, hogy az összes kérdéseket medikus! szin­ten, tehát a meghirdetett előadás szintjén elő tudja adni. Nem szükséges, hogy bizonyos kérdések tárgyalásá­ba külső előadókat vonjanak be. Szinessé teszi az előadást, ha időnként külső előadók is résztvesznek azon, a maga részéről azonban soknak tartja, hogy három előadót vonjanak be. Elképzelhető, hogy ezzel precedenst teremtenek arra, hogy mások is igy járjanak el és az Egyetemen inkább a külső előadók fognak előadást tartani, mint a professzorok. Más a gya­korlatok kérdése, amivel kapcsolatban a problémákat is­merik és ezzel foglalkozni kell a jövőben. Az előadásokkal kapcsolatban felmerülhetnek gazdasági és elvi kérdések is, mert az a külső előadó most azt mond­ja, hogy megtisztelve érzi magát, hogy résztvehet az. egye­temi előadások megtartásában,'de később ennek bizonyos a­­nyagi és erkölcsi következményei lesznek. Gondol itt arra pl. hogy külső előadók megkaphatják a cimzetes egyetemi tanári fokozatot. Nagyon meg kell gondolni, hogy mit csi­nálnak, mert következményei lesznek. Az a javaslata az előadásokat illetően, hogy bizonyos tárgykörökkel kap­csolatban, elsősorban olyan kérdésekre gondol, amelyek gyakorlati oktatásába feltétlenül be kell vonni a kórhá­zakat, pl. fertőző betegségek, ezzel kapcsolatban helyes, ha az előadót is abból az intézményből vonják be, ahol a gyakorlati oktatás nagyrészt lebonyolódik, de nem szabad rendszert csinálni és általánositani. Balogh: Még határozottabban szeretné kifejteni azt, ami­­ről Tarján dékán ur szólott. Az Egyetemen előadásokat tarthat tudományos státussal rendelkező személy. Ezt a módozatot azonban nem javasolná, mert hol van itt a határ? A végén bekövetkezhet az, hogy a tanszékvezető csak meghiv előadókat és előadat, esetleg ő is meghallgatja. Hogy ez hova vezet erkölcsileg azt nem is óhajtja kifejteni. A má­sik oldal, hogy teljesen kiszolgáltatja magát a tanszék, megszűnik mint olyan lenni, ha nem a tanszékvezető képvi­seli a tanszéket. Hirdessen az illető külső előadó fakul­tativ tárgyakat és aki óhajtja meghallgatja. Radnóti Osztja az aggályokat. Felveti, hogy a tanszékve­zetők kiválasztásánál a jövőben döntő mértékben azt kell figyelembevenni, hogy képes-e az egész tárgyat előadni. Tárgyon belül elosztani az anyagot, ennek az a veszélye, hogy nehezen ellenőrizhető megtörtént-e annak oktatása, aminek oktatása szükséges. U

Next

/
Oldalképek
Tartalom