Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1962-1963

1962. október 24., 2. rektori tanácsülés

- 15 -Kétségtelen, hogy egy év alatt ezeket a hibákat nem. tudta volna kiküszöbölni, mert lo év hibájáról van szó. A sze­mélycsere óta kétségtelen javulás érezhető, ezt is emlí­tette és minden tanszéken erről hallott, ezt a beszámoló­jában is mondta. Nem az volt a beszámoló célja, hogy fel­sorolja az általános érvényű hibákkal szemben a konkrét eredményeket; pl. Csermák elvtárs hiányolta, hogy eredmény­ként nem említette, hogy elkészült a Bőrklinika, de ugyan­akkor nem mondta meg Csermák elvtárs, hogy az uj épület minden szintjén folyik a viz, mert nem próbálták ki a fűtő­testeket. Nem szólt arról, hogy a lift áttervezése kb. 60.000 ft-ot tesz ki, a földszinten egy teljes traktus, I60-I80 m2, terület, minden fűtőberendezés nélkül lett meg­tervezve, két utcafelé néző ajtóval, a betegek ott jéghideg helyiségben fognak várakozni. Beszámolójában nem a felelősségrevonáson, hanem a felelős­ségvállaláson volt a hangsúly. A Gazdasági Igazgatóság dol­gozói erre jól reagáltak, két dolgozó már felkereste őt és a további hibákra felhívta a figyelmet. Terve volt kérni Szenes elvtársat, hogy adjon módot arra, hogy további megbeszélést folytasson a PB-val ezekben a kérdésekben. Erre szombaton fog sor kerülni. Csömört Ismeretes, hogy legrosszabb a helyzet a gazdasági vonalon és minden kezdeményezést, ami a javulást célozza se­gíteni kell. Bogina elvtárs személyében nagy biztatást lát a gazdasági munka megjavítására, minden segítséget meg kell adni ebben, csupán azért említette meg a két gazdasági veze­tő kérdését, mert a Gazdasági Igazgatóság munkájában előfor­duló komoly hibákért nemcsak Csizmadia és Markscheid elvtár­sak tehetők felelőssé, hanem akkor az egész jutalmazási ösz­­szeget el lehetne venni a Gazdasági Igazgatóságtól, mert itt a legrosszabb a munka. Ebben a légkörben, ahogy meg kell ad­ni Bogina elvtársnak ártámogatást, ugyanúgy meg kell a maguk szintjén a többi vezetőknek is adni, hogy eredményes munkát tudjanak végezni. A vezető pozíciókat meg kell erósiteni. Más kérdés, hogy esetleg fel lehet vetni, hogy XX-ban meg­­van-e a remény arra, hogy az uj időknek megfelelően tudjon dolgozni. Ha ez igy nem vetődik fel és azt mondják maradjon, akkor további működésének feltételét biztosítani kell. Hang­súlyozza, hogy az elvvel - amit Radnót professzor asszony mondott - egyetért, mert valóban itt sürgősen rendet kell teremteni a gazdasági munka terén. Rektorhelyettes asszony saját klinikáján tapasztalhatta, hogy milyen mulasztások történtek ezen a vonalon. Rektor:^ A kritikát meg kell szokni. Az a legnagyobb baj, hogy a kritika mindenkinél szinte személyes megtámadást je­lent, amit vissza kell utasitani, vagy feltétlenül ellensé­gesen kell fogadni. Csak az nem követ el hibát, aki nem dol­gozik. Ha valaki őt figyelmezteti valamire, jóakaratnak veszi,

Next

/
Oldalképek
Tartalom