Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1962-1963
1963. április 18., 7. rektori tanácsülés
2o Bogina: Az iparban szerzett tapasztalata alapján - ahol pontosan elhatárolt a célprémium és a jutalom - tette azon javaslatát, hogy ne célprémiumként, hanem jutalomként dijazzák a munkát. Rektor: Gábor docenssel elvileg egyetért, de látja, hogy a célprémium milyen mozgató erő és ezzel mennyi eredményt tudnak elérni az Egyetem javára. Kéri a másik két kar dékánjait, hogy a felvételi vizsgabizottságokra vonatkozó előterjesztésüket adják be mielőbb. A Tanács fentiekkel egyetért. D./ Rektor: Ismételten foglalkoztak az Izotóp Bizcttság azon javaslatával, hogy Egyetemünkön dozimetriai csoport felállítása vált szükségessé miután az izotópokkal foglalkozó munkahelyek száma állandóan szaporodik. Annak reményében, hogy az ehhez szükséges létszámot /2 fő/ Egyetemünk biztosítani tudja, az Izotóp Bizottság elnöke, Tarján professzor ur a dozimetriai csoport szervezeti hovatartozása tekintetében a korábbi javaslattal szemben módosító javaslatot tett. Eredetileg az volt a terve, hogy a dozimetriai csoport szerkezetileg és felügyeletileg az Orvosi Eizikai Intézethez tartozik. Tarján professzor ur javaslata értelmében elhelyezésileg és műszerezettség szempontjából is előnyösebb volna, ha a felállítandó dozimetriai csoport a Röntgenklinika állományába és felügyelete alá tartoznék. Kéri ezzel kapcsolatban a Tanács állásfoglalását, mert egyetértés esetén a két státust akkor a Röntgenklinika állományába kell fejlesztésként biztosítani. A Tanács fentiekkel egyetért. E./ Rektor: Miként emlékeznek rá a Tanács tagjai a Minisztérium felszólítására az Általános Orvostudományi Kar Tanácsa foglalkozott a klinikai gyógyszerkutatás fejlesztésének kérdésével. A Kar állásfoglalása alapján felterjesztést intézett a Minisztériumhoz, amelyben kifejtette Egyetemünk azon álláspontját, hogy a klinikai farmakológia művelése, valamint klinikus farmakológusok képzése elsőrendű