Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1962-1963

1963. április 18., 7. rektori tanácsülés

Ezekkel a gondolatokkal visszaadják a reformot a dé­káni hivataloknak és a rektorhelyettes asszonyt kéri meg, hogy irányitsa ezt a kérdést. Egy bizonyos perió­dus lezajlása utánf amikor már kialakult, hogy hogyan lehetne a hátralévő időben megtárgyalni a kérdéseket, hol mutatkozik nehézség, Jelentést kér a helyzetről, hogy a,problémákat mielőbb fel lehessen terjeszteni a Minisz­tériumba. Radnót: A dékáni hivatal megbeszélheti a professzorok­kal, hogy sürgősen dolgozzák át a tárgyukat. Olyan prob­lémák vannak, mint pl. a bőrgyógyászatnál, ahol eddig duplán kellett oktatni, most megcsinálhatják, hogy nem duplán oktatnak, hanem megosztják az évfolyamot. Össze kellene egyeztetni óraszámban, hogy hol lehet ezt Jól megcsinálni, nehogy az egyik félévben sok, a másik fél­évben kevés szigorlat legyen. Ha a vizsga még vita tár­gyát képezi - tekintve, hogy ez kelti a legnagyobb vi­hart - ezt nem kellene még megmondani, mert alapvetően más lesz akkor a vizsga. Rektor: Úgy tudja a közeljövőben döntés születik erről is, amint meg tud valamit, azonnal közölni fogja. Radnót: Főleg azt kellene lerögzíteni, hogy ez az óra­keret, a tanrendet igy kell elkészíteni. Gábor: Megkérdezi mit Jelent az, hogy a VI. évfolyam­­ban minden tárgynak államvizsgája van ? Radnót: Az is felvetődik, hogy ha a vizsgabizottság­­ban két főorvos vesz részt, akkor többségben lévén, ők döntik el a vizsgaJegyet. 4 klinikai tárgyból van szi­gorlat, a vizsgáztatókból 1/3 esik az Egyetem profesz­­szoraira, és 2/3 a kórházi főorvosokra. Balogh: Nem gondoltak arra, hogy igy esetleg leszavaz­hatják a szakprofesszort. Sós: Ezt inkább csak formaságnak venné; két főorvost felkérnek, de azok az esetek többségében nem lesznek ott, ez inkább csak azért van, hogy Joguk van ehhez, így értelmezi ezt a kérdést Simonovits elvtárs reform­ról tartott előadása alapján.

Next

/
Oldalképek
Tartalom