Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1962-1963
1963. március 6., 6. rektori tanácsülés
2,30- 21 _ Rektor; Említette, hogy a státusok kérdésében össztanári értekezletet kiván tartani. Felmerült, hog^ a márc. 13-i korai időpontot - a jobb előkészítés érdekében - inkább március 18-ra kellene áthelyezni. Tárján: Éppen a jobb előkészítés szempontjából helyesebbnek tartaná egy héttel későbbi időpontban, március 25-ben megállapodni. Azonkívül 2o-án kari ülés van és ugyanazon héten össztanári értekezletet tartani nem szerencsés dolog. Rektor; Egyetért Tarján dékán úrral. A Tanács fentiekkel egyetért. á./ Az egyetemi sport időszerű kérdései. Rektor; Üdvözli ezen napirendi ponthoz meghívott dr.Nagy Dénes egyetemi tanár urat* az OSC. elnökét, Farkas Pál tanár urat, a testnevelési Tanszék vezetőjét és dr.Frenkl Róbert egyetemi tanársegédet, az OSC. főtitkárát. A napirendi pojit Írásos anyagát a Tanács tagjai sokszorosítva megkapták. Üi-fv. luu^djUkl*fc ) Kérdezi dr.Nagy Dénes professzor urat, illetge a többi meghívottakat, kívánják-e azt kiegészíteni ? hagy; Megjegyzi, hogy erősen rövidített és csak a lényegre vonatkozó előterjesztést tettek a rektor urnák, amit a Tanács tagjai sokszorosítva megkaptak. Az anyag alapja lényegesen terjedelmesebb Írásos anyag, amely az egyetemi sport idő'szerü kérdéseivel foglalkozva a Pártbizottság elé került megtárgyalásra. Néhány pontban összefoglalná a Pártbizottság előtt megtárgyalt anyag lényegét, mert ennek az állásfoglalásnak az volt a legfontosabb pontpa, hogy helyes, ha az egyetemi tanács is tárgyalja. Ebben az esztendőben az egész magyar sport átszervezésre kerül, ennek keretében az egyetemi és főiskolai sport is. Helytelen nézetek alakultak ki egy időben, nevezetesen, hogy az egyetemi sportclubok csak a minőségi sportot vannak hivatva fejleszteni és képviselni, és a KISZ, Szakszervezet a maga aktivistáival kellene megszervezze az egyetemi tömegsportot. Ez a szemlélet helytelen volt, a sportclubok a sport minden feladatát kézbentartjak, irányítják sx felhasználva a KISZ és Szakszervezet aktivistáinak közreműködését. $rí>