Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1962-1963

1962. november 16., 3. rektori tanácsülés

.-Jelenlegi;fölvételi ron&szorünfe másik nagy hiányossága a^bólg származik, hogy az egyes vizsgabizottságok non egyfomán" dol­goznak:, '.nen egyforma követelményeket támasztanak a jelölteiddel szőriben. Ezen a hiányom úgy próbáltunk segíteni, hogy nemcsak; a szaknai tárgyak anyagát bocsátottuk a vizsgabizottságok ren­delkezésére, hanen szempontokat adtunk az áltsZán^s műveltség és politikai tájékozottság megvizsgálására vonatkozólag is. Ezeket a szempontokat nem irtuk elő kötelezően, jelenleg^a cél nen volt több, mint '.kísérletet tenni ilyen módon az egységes munka biztosítására. Az áltálnak adott szempontok nemeseik a középiskolában tanultakat vették tekintetbe^, de azt a fejlő­dési fokot is, amin egy 18-19 éves ifjú áll. Úgy vélem, hogy . a szempontok r bizottságok segítségére '.voltok és az egységesí­tés irányában egy lépést tettünk előre. Javasolom tehát, hogy a jövőben intézményesen dolgoztassák ki egy vizsga anyag az;általános műveltség és a politikai tájékozottság területére is, hasonló módon, mint ahogy ez megtörtént a szakmai tárgyak­­kai kapcsol atban. A bizottságok egy része megállapítja., hogy a pályázók politika.! tájékozottsága az elmúlt éveidhez viszonyítva sóiddal önállóbb, egyénibb, non adatszerűén betanult és bizonyos szinten már vitaképesek is.;.Ebben egyes iskoláidban a. jól működő KISZ munkáját látjákj nig más bizottságok ellenkezőleg arcra hívják fel a figyelmet, hogy n .gyón sok KISZ vezetőségi tag mutatta éppen a legkevesebb politikai tájékozottságot. Sok bizottság kitért a biológiai;írásbeli dolgozatok osztályo­zásának hibáir . azt említvén meg, hogy a bírálók a pályázó hátrányára túlzott szigorúsággal bírtáltak, sokszor jelenték­telen helyesírási hibákat kiemeltek, de nem emelték ki, sőt hátrányosan kezelték az átlagos tudás felett irt dolgozatokat. Itt kpll megemlíteni továbbá azt is, hogy az iskolákban tanult anyag, a Tájékoztatóban közölt, és az előkészítőn .jZ er epeit anyag tematikája non fedi egymást. Egyes híz-* n biológiai tankön~rv szerkezeti hibáira is rámutatnak, .»•••* / Néhány bizottság véleménye szerint a? Orvosegyetemre újabban non a legjobb hallgatok jelentkeznek. Az egyes kategóriákból pedig különösen az "alkalmazott" származású jelentkezők száma növekszik. Feltűnő volt a.z• értelmiségi- származású; jelentkezők veik; által elért magas pontszám. Ennek okát más pályák, igy főleg ng?c a műszaki pályák nag; óbb perspektívájában látják. Külön meg kell még említenünk - mire több bizottság felhívja, a. figyelmet hogy a.z orvosi bizonyítványok a rá-torftottséget ; illetően, nyú .odt n :: -ondha.t juk, h mis k, mert dadogó, gibbusós, csipőfi<*onos,;nyílt tbc-bon szenvedőket javasol egyetemi fel­vételre. Igaz, hogy rendelet nem;szabályozza;az egészségügyi szempontból a.z alkalmasság fokát, úgy véljük.;ha valamit, ezt pontosan rendeletileg körül kellene határolni, a más munkate­rületeken érvényben lévő clkclmasnági rendelkezősokhoz hasonlítón. Az elosztásnál - több éves gyakorlat lapján - bizonyos állások­ba nők non helyezhetők. Helyes lenne ha a jövőben a dékáni hi­vatal már a felvételnél irányelveket kapna apókról a szükségletek­ről amelyek állások torén jelentkezni fognak, hogy ennek meg­felelően; irányítsa. a férfi k'.és a nők felvételi százalékát. Budapest, 1962. szeptember 4, Dr. Gáibor György s.k. dékán h. VJ r.

Next

/
Oldalképek
Tartalom