Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Kar - tanártestületi ülések, 1949-1950
1950. március 14., VII. rendes ülés - Tanulmányi ügyek
Véleménye szerint ezt az érvényesítést az osztály akkori és mostani főorvosa dr.Lukács József egyet.rk*tanár,kórházi főorvos végezheti, amennyiben a jelölt azt a szolgálatot tényleg teljesítette. - Ha ezt az igazolás dr^Lukács József egyet.rk.tanár, főorvos az elvégzett szolgálat alapján igazolja, úgy semmi akadálya nincs ezen igazolás elfogadásának. Azonban a Kar ezt nem végezheti el és mindaddig, amig dr.Lukács főorvos az igazolást nem eszközölte, ez az idő úgy tekintendő, mintha a gyakorlatot Pülöp János nem végezte volna. Kar a javaslatot elfogadja. dr.Ge^esi Kiss Pál ny.r.tanárrközli. hogy az 194-9/50 tanév 1*félevének tanulmányi eredményeit kiértekei-ték és 39 olyan hallgat©ja volt, akinek egyetlen absenciája sem volt és még kitünően is kollokváltak. Kívánatosnak tartaná, ha példamutatás ^szempont jából, ezeket a Dékán ur névszerint dicséretben részesit-ené.- Kar hozzájárul.dr.Balogh Károly ny.r,tanár jelentése: 4-073/194-9-50 Bodonyi Ilona ujrafelvételét kéri az egyetemre. Bodonyi Ilona az 1945-4-6 tanévre szabályszerűen beiratkozott egyetemünk rendes hallgatójaként. P nnálló rendelkezések értelmében a fentiek szerint nincsen Akadálya annak, hogy nevezett újból beiratkozhassék és igy lehetőséget kapjon arra, hogy szigorlatra jelentkezhessék. Tekintettel arra, hogy már ezideig is tpbb be nem számítható féléve van, ezért keresztfélévesnek nem tekinthető. - Tisztelettel javaslom Bodonyi Ilona beiratkoz-ásának engedélyezését avval a feltétellel, hogy az elmaradt első szigorlatok tárgyait - anatómiát és élettant - egy féléven át újból hallgassa. Kar a javaslatot elfogadja. dr.Dabis László mb.intézeti vezető jelentése: 3964/1949-50' Nánási Zoltán szig.orvos gyógyszerészhallgatói minőségében letett közegészségtani szigorlatának elisme-rését kéri. - Nánási Zoltán szig.orvos az 1942-43 tanév.I. és II.félévében mint^gyógyszerészhallgató ha-llgatott először közegészségtant és abból szabályos időben sikeresen levizsgázott. Ezt követőle-g mint orvostanhallgató az 1946-47. tanévben újból 2 félévig hall'-gatta szabályszerűen a közegészségtant. Ezek alapján javaslom, hogy az 1943. junius 17.-én letett közegészsegtani szigorlat orvosi tanulmányaiba épúgy beszámíttassák, mintahog-y beszámíttatott kémiai és fizikai szigorlata is. Kar a javaslatot elfogadja. dr.Straub^ P.Brunó ny.r. tanártMegemliti, hogy intézetében a tanulókörökben többen sor-ozatosan hiányoztak. dr.Koczkás Gyula ny.rk.tanár: Megjegyzi,hogy az első évesek a ií.félévben bizonyos visszaesést mutatnak az első félévben teljesített munkájukhoz képes-t. A tanulókörökben is hiányoznak és a professzori előadásokon is mind-ig 25-3o$ absencia van. Azzal indokolják, hogy nagyon el vannak foglalva. Most amikor majd uj tanrendet kapnak, kéri a Kart, hogy fokozottan ellenőrizze, hogy az óraszámcsökkentés szorgalmukban megfelelőképen kiértékelhető-e?