Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Kar - tanártestületi ülések, 1948-1949

1949. április 26., VIII. rendes ülés - Tanulmányi ügyek

к > ■ kai magatartásuk miatt a tanszékekről eltávoli tották, 0121 Tudomásul szolgál. TANULMÁNYI ÜGYEK: ■ - 4 ­Dékán ; felkéri az egyes professzorokat referátumaik előterjesztésedre. Dr.Issekutz Béla ny.r.tanár a következő javaslatait terjeszti elő: 4975/1948-49. Gyarmati Ernő 1940-ben iratkozott Karunkra. Állatorvosi tanulmányai alán­ján, kémiai, fizikai szigorlata és a szövettünk^ кЫlegi um számíttatott b Azóta négy félévet hallgatott. Most az anatómiai szigorlatra való bocsátá sát, valamint az állatorvosi főiskolán letett élettani és szövettani szi goríatának beszámítását kéri. Előadó a kérés teljesítését javasolja. Eoly módénak az anatómiai szigorlat letétele után két félév beszámítandó és fo lyamodó köteles szeptember 30-ig a kórbonctant és gyógyszertant letenni. Neg^yedik évében pedig a kórtant és bakteriológiát hallgatni és abból a n gyedik év végén vizsgázni. 5001/1948-49 Elekes Ilona oh. szigorlatát szeptember 30 helyett csak 1949.februárjában tette le. Kéri félévének beszámítását. Előadó a kérés elutasítását javaso ja. 5091/1948-49 . ^ Papp Eerenc szabálytalan három félévének beszámítását kéri.Előadó kát fél­év beszámítását jvasolja azzal, hogy folyamodó köteles a második szigor­lat első,felét szeptember 30-ig letenni és utánna beiratkozhatik a negye­dik évre. 5120/1948-49 ' . Kalmár Zsuzsanna három szabálytalan félévének beszámítását kéri. Előadó két félévnek beszámítását javasolja. 5270/1948-49 Major Lászlóné Blum Livia, akinek külföldi tanulmányait annak idején a Ka beszámította, arra kér engedélyt, hogy a negyedik szigorlatot a kötelező kprházi gyakorlat kitöltése ott tehesse le. Előadó a kérés teljesitését javasolja. 5271/1948-49.' ^ : Előadó bemutatjaaz V.évesek beadványát,melyben 1/ az absolválás idejét f, évi május 31-ében kéri megállapitani, 2/ a könyvezésre rendelkezésre álló helyek közlését, 3./ a nyári famulusság megszervezését kérik. Előadó java soi ja: ad 1./ tárgytalan, mert az előadások f.é.junius 20-ig tartanak, 2., a Kar több Ízben sürgette és legutóbb az Orsz.Közegészségügyi Tanácsnak i átirt, ad 3./ a Mefesz orovoskari csoportjának feladata a meyszeryezés. 5303/1948-49. Előadó bemutatja Kökény Julia oh. folyamodványát,melyben négy érvénytelen félévének beszámítását kéri. Előadó javasolja két félév beszámítását, az­zal, hogy folyamodó köteles a II. szigorlat első felét szeptember:30-ig letenni, s ezreseiben iratkozhatik a IV.évre. 5306/1948-49Ó Előadó bemutatja Monostori Iván beadványát, melyben a szigorlat késedelme letétele miatt érvénytelen félévének elismerését kéri. Ha szept. 30-ig leteszi szigorlatát, a III.éve érvényessé válik. Előadó bemutatja Boday Jenő néhy szabálytalan félév beszámítására irányul kérelmét. Javasolja két félév beszámítását azzal, hogy folyamodó a II.szi­gorlat I. felét szeptember 30-ig legyen köteles letenni és armk sikeres 1 tétele után iratkozhatik be negyedik évére. 5443/1948-49. Á Kar a javaslatokat elfogadja. Dr.KISS FERKEC nv.г.tanár a következő javaslatokat terjeszti elő: ÁM

Next

/
Oldalképek
Tartalom