Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Kar - tanártestületi ülések, 1945-1946/3
1946. június 25., X. folytatólagos rendes ülés - Elnöki előterjesztések
875 12 helyiségekkel, rrdnt lakás okkal ,az épülőtigazgató rendelkezik, a házirend tekintetében is о hivatott az intézkedésre. A szolgálati lakáao к < • kiürítése-ügyében szükséges intézkedő sek tekintetében a Gazdasági Igazgató sághöz kell fordulni. Dékán;felkérésére az 1946-47, tanévre karunkra felveendő hallgaték ügyében a Sár által javaslattételre felkért Dr.Issekutz Béla előadó az alábbi előterjesztést olvassa fel: . • " Tekintetes Tanártestület ! : Ugyhiszem, hogy az I. éves hallgatók létszámának és felvételének szabályozását kívánatos egybekapcsolni a vidék orvosok ellátásának régóta vajúdó kérdésének megoldásával, amellyel együtt jár . annak a kívánságnak is teljesítése, hogy az eddiginél nagyobb mértékben nyujtassék lehetőség a földművelő és munkás osztályból származó szegény fiatalságnak az orvosi pályára való lépésre. Ismeretes, hogy orvoshiányról csakis vidéki vonatkozásban lehet beszélni, a városi centrumok bőségesen el vannak látva orvo^- sokkal és a szakorvosi képesítéssel oirók tekintetében is legfeljebb egyes szakmákban mutatkozik némi hiány. 2zze]|szemben sok vidék erősen nélkülözi a jólképzett, általános orvosi gyakorlatot folytató és a hatgsági orvosi teendőket is ellátó orvosokat, Bnnek egyik, oka ép- . pen az, hogy a -szegényebb néposztály fiai viszonylag csak csekély számban kerülnek az orvosi pályára, mert a szegénység, mely sokszor még a középiskolában is me-gakadályózza azt, hogy a tanuló a képességének megfelelő tanulmányi eredményt mutasson fel és ezzel a létszámkorlátozás mellett megakadályozhatja az egyetamre való beiratkozást, később pedig gyakran megnehezíti, vagy éppen lehetetlenné- teszi a leghosszabb és legköltségesebb egyetemi tanulmánynak, az orvosinak bevégzését,