Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Kar - tanártestületi ülések, 1945-1946/1

1945. november 27., VIII. rendkívüli ülés - A bakteriológiai, kisérleti kórtani és mikrobiológiai tanszék ügye

így 1931-ben 4 hónapot töltött Bécsben Lőwenstein intézetében. 1934-35-b8n í mint Rockefellerrel felow az U.S.A. számos kórtani és bakt eriologi- i inté­zetében dolgozott lí hónapon át. 1936-ban résztvett a második nemzetközi Mikrobiológiai kongressuson, 1939-ben Bécsben tartott előadást a Mikrobio­lógiai Egyesületben s ugyanezen évben, mint meghívott előadó résztvett a New-Yorki-i Mikrobiologaiai Kongressuson. Mindezeken alkalmakat is felhasz­nálta intézetek meglátogatására. í A 67 dolgozatban közölt tudományos vizsgálatok 3 főcsoportba sorolhatók, u.m. diagnosticus eljárások tökéletesítésére irányuló tanulmá­nyok, immunitástani és chemotherápiás kísérleti kérdések kutatása. A legkorábbi iaáben közölt dolgozatai főleg a bakteriológiai és serologiai diagnostlkus eljárások kritikai tanlurnányozására és tökéletesí­tésére irányultak. Ez annak a következménye volt, hogy Ivánovics ár. áz Országos Közegészségügyi Intézeti vezetői állásának minőségében megfelelő eljárásokat kívánt alkalmazni a ráháruló diagnostikei és eoidomiologiai feladatok megoldására. Az elméleti immunitástani kérdések tcnulrhányozásában az az igye­kezet vezette,hogy miként lehet az immunitástan sokszor rejtélyesnek látszó jelenségeit a biochemia sokkal exactabb módszereivel tanulmányozni és azo­kat a chemikus szemszögéből értelmezni. - A bakteriumagglutinin kötésének mechanizmusára vonatkozó sorozatos vizsgálataiban az antigen és ellenanyag reakciójána, igyekezett chemiai magyarázatét adni. Kísérleti eredményei lé­nyegükben megegyezők a körülbelül abban időben végzett amerikai vizsgáló­kéval. E szerzők azoban más raikroorganismust és technikát használtak és va­lós zinüleg ez az oka, hogy eredményeiket másképpen értelmezik, tóig.Heidel­berger és munkatársai a reactiot kizárólagosan chemiai jelenségnek tartják, adóig Ivánovics dr. azokban a felületi hatásoknak is fontosságot tulajdonil E kérdésben különben még a mai napig is ellentmondó felfogások uralkodnak, Al . 'i* ' 1' • bár a lényegre, a chemiai erők fontosságára nézve,már minden vonalon egysé ges felfogás alakult ki. S Immunitástani kutatásaiban érdeklődése a baktériumok antigensze: kezetére,elsősorban a léofene bacillus iramunspecificus anyagaira irányult.

Next

/
Oldalképek
Tartalom