Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1944-1945 (HU-SEKL 1.a 73.)
1945.06.12., 6. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - Matolay György felfüggesztése - Magántanárok számának csökkentése
- 7 -f professorok bírálatát kikezdhetik, 3./ ha most nem helyezkedünk vissza arra az álláspontra, hogy a magántanárok inflációját csökkentsük, sohasem lesz erre alkalmunk. Ilyen bizonytalan helyzetben vegyük le a kérdést a napirendről és akkor tüzzük ki, ha majd teljes lesz a Kar. Dr.Frigyesi József ny.r.tanár szerint minden szót meg kell fontolni, űr.Kiss Ferenc ny.r.tanár azt kívánja, hogy a magántanárok számát redukálni kell, viszont a most folyamodók arra hivatkoznak, hogy eddig önhibájukon kívül faji üldöztetés miatt mellőzésben volt részük, ezért adták be ilyen sokan kérvényüket. A Kar dolga kiválogatni a habilitátióra érdemeseket. Ha mulasztás történt, azt jóvá kell tenni. Szerinte nyugodtan lehetne tárgyalni a magántanári folyamodványokat. Van itt egy csomó,érdemekben gazdag ember, nincs okunk arra , hogy az ügyet elhal?sszuk.Az Igazoló Bizottság határozata még nem jogerős, amíg a miniszter jóvá nem hagyja. A Tanács álláspontja az volt, hogy a felfüggesztést nem hajtja végre. Ebben az ügyben rövidesen döntés lesz. Dr.Matolay lyörgy ny.r.tanár úgy véli, hogy azok a tanárok, akiket i em igazoltak, úgy sem fogják Vállalni a bírálatot. Dékán szerint itt .1 kell dönteni, hogy a magántanári bírálatokat készithetik-e ^ nem igazolt M professorok? Dr.Issekutz Béla ny.r.tanár ug^, véli, hogy a kérdés, nagyon kényes,mert ha nem fogadjuk'el a bírálatukat., ezzel aut jelezzük, hogy nem tekintjük őket telj js jogú tagoknak. Ha pedig megbízzuk őket a bírálattal, ellenkezésbe jutunk az Igazoló Bizottsággal. Karunk úgy is sok támadásnak van leltévé és ezért nem szabad uj támadást provokálni. Várjuk meg, amíg békésebb lesz a helyzet, most már úgyis csak néhány hétről lehet sző. Jr.Tátrallyay Zoltán ny.r.tanár úgy véli, hogy a Dékán már prejudiIcáit ennek, p / a felszólaló/ pld. már kapott felszó, 5 25 litást a bírálatra és el is készített két bírálatot.