Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1944-1945 (HU-SEKL 1.a 73.)

1945.06.12., 6. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - Napirend előtt - Üres tanszékek betöltésének kérdése

5 tanársegédekkel, akik mint katonák fogságba jutottak, az igazol­tatásra nem tudnak eljönni és a megválasztás idej.én nem lesznek itt ? Dr.Kozsonyi Sándor ny.r.tanár szerint van egy miniszteri rend lkezés, mely szerint ezeknek az állását nem lehet betölteni. Dékán erre azt válaszolja, ho^y ez nem vonatkozik azokra-, akiknek a kinevezése augusztus 31-án lejár. Dr.Balogh Károly prodékánnak az a véleménye, hogy kár a Karnak állást foglalni, mert ez a kérdés az összes egyetemekre vonatkozik. A minisztertől kell. ezt megkérdezni. Dékán szerint a miniszter úgy is véleményes jelentést kér tőlünk. legjobb tehát határozatot hozni, társegyetemeket értesíteni és a miniszternek erről jelentést tenni.Fenntartani az állást nem lehet. Vagy'az illetőt, aki fogságba jutott vagy mást meg kell választani. Dr.Issekutz Béla ny.r.tanár azt javasolja, hogy ha a főnök előterjeszti, akkor válasszuk meg a fogságba jutott segéd­személyt. Dr.Herzog Ferenc ny.r.tanár úgy véli, hogy mást válasz­­szunk meg feltételesen zzal, hogyha visszajön az illető -a ha­difogságból és igazolják, az kapja vissza a fizetést. Dékán kérd zi, hogy az itthon maradt feleség miből éljen meg? Dr.Adán Lajos ny.r.tanár szerint meg kelless állapítani, hogy kikről lenne sző.? Dékán azt válaszolja, hogy az egész országban talán szá­zakról. Dr.Issekutz Béla ny.r.tanár visszavonja javaslatát és csatlakozik Herzog Ferenc ny.r.tanár indítványához. Dékán is úgy véli, hogy katonák helyett mások vál-sz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom