Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1944-1945 (HU-SEKL 1.a 73.)

1945.05.19., 14. rendkívüli kari tanácsülési jegyzőkönyv - Pótfélévre vonatkozó indítvány

4 és a többi egyetemeket erről értesítsük. Dr.Mozsonyi Sándor ny.r.tanár jelenti, hogy a III.éves gyógyszerészha -liga tők az iránti olyamodtak, hogy még a jelen tanévnek a végén kapjanak oklevelet, tekintettel arra, hogy­­az'h félévben már a IV.tanév tantárgyait is hallgatták, és jelenleg is hallgatják azokat. Méltányos lenne tehát, hogy ta­nulmányaikat e tanév végén befejezhessék. Ezért kéri Mozsonyi tanár, hogy gyógyszerészi vonatkozásban terjesszük az ügyet döntés végett a miniszter elé. Dr.Issekutz Béla ny.r.tanár javasolja, hogy a gyógy­szerészhallgatók ügyét válasszuk külön az orvostanhallgatókétól. Dékán kimondja a Karnak egyhangú határozatát, melyszerint ezentúl nem adjuk ki a IX.félév után az abso­­lutoriumot, hanem csak a X. félév után, erről értesitjük a minisztert és a társ egyetemeket, a gyógyszerészhallgatók ügyét pedig különválasztjuk az orvos­­t anhallg a t ókét ól. Dékán bemutatja az 1944-45. tanévi nyári póttanfolyamra vonatkozó s az egyetemi Tanács elé terjesztett alábbi inditvá­\ nyát, amelyet a Tanács csekély módosítással elfogadott. / lásd a jegyzőkönyv végén / Dr.Frigyes! József ny.r.tanár az Egészségügyi Tanácstól azt az értesítést kapta, hogy sok I.éves hallgató van, aki az I. félévben önhibáján kivül nem tudott beiratkozni.Ezért az Egy'etérni Tanácsban javasolta, hogy az I.éves orvostanhallga­tók részére tartsunk pótfélévet. Ezt a javaslatot kiegészítette a Dékán ur a felsőbb évesekre vonatkozó javaslataival.Frigyes! Tanár ezekhez a maga részéről szivesen hozzájárul. Dr.Balogh Károly prodékán szerint meggondolandó, hogy az I.éves orvostanhallgatók sérelmének rendezése alkalmával ki kell-e terjeszteni pótfélév tartását a felsőbb évesekre is? Irflö , ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom