Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1943-1944 (HU-SEKL 1.a 72.)

1943.12.14., 4. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - VII. Magántanári folyamodványokhoz benyújtott dolgozatok elbírálása

28 jelentéséből a Kari tagok lehetőleg tiszta képet kapjanak a magántanárjelöltek tudományos működéséről és azt valamilyen elvek szerint összehasonlíthassák. Az első szempillantásra bármennyire is nehézkesnek és idegenszerünek látszik az egyes dolgozatok számokkal való klasszifikálása, mégis azt hiszem, hogy ez a mód,mellyel az értékelés és összehasoniitás aránylag könnyen és igazságosan keresztülvihető. Meggyőződésem szerint nem indokolt annak fel­tevése, hogy a professorok a saját tanársegédeik munkásságáé val szemben különös elfogultságot fognak tanusitani, de ha ez még igy is lenne, akkor sem lesz ez olyan mérvű, hogy a dolgo­zatok értékelésében lényeges eltolódást okozhatna. Az alábbi irányelvek szemmeltartasa mellétt ugyanis a klassifikálás eléggé objective történhetik meg. Szerény véleményem szerint az alábbi 5 fokozatot lehetne megkülönböztetni. 1. / Néhány oldalas kazuisztika, mely jelentékenyebb laboratóriumi munka nélkül, nem sok eset alapjan tárgyal va­lamilyen kórformát vagy értékel valamely gyógyszert stb. 2. /'Nagyobb beteganyagon végzett több hónapi munkán alapuló kazuisztikai közlemény,mely valami újat is tartalmaz, laboratóriumi,szövettani stb. vizsgálatokkal van alátámasztva. Ugyanígy értékelhetők a klinikai anyagnak statisz­tikai (feldolgozásán alapuló közlemények és ezzel kapcsolatos állásfoglalások, valamilyen műtéti vagy gyógyszeres stb. therá piának értékelésével szemben. ratoriumi munkásságon alapuló dolgozatok,melyek 2-4 hónap alatt voltak kb. elvégezhetők. Nagyobb klinikai közlemények vagy sta­tisztikák,melyek jelentőségükben az átlag fölé emelkednek, vala mi lényegesen újat tartalmaznak. 3./ Közepes értékű eredményeket feltüntető/olyan labo

Next

/
Oldalképek
Tartalom