Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1942-1943 (HU-SEKL 1.a 71.)
1943.04.13., 8. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - Apró tanulmányi ügyek 18-30.
15 27./ 3418/1942-43* Sódor Anna a pozsonyi Komenszky egyetemen hallgatott hat félévének hat szabályszerű orvoskari félévként való beszámítását és ezen egyetemen letett első orvosi szigorlatának elismerését kéri. 28./ 3419/1942-43. Monori József oh. a József Nádor Miiszaki és Gazdaságtudományi kar állatorvosi karán lehallgatott tárgyainak beszámítását és az ott letett fizikai £s vegytani szigorlat elismerését kéri. Dékán javasolja, hogy a fizika két félévként, a vegytan és vegytani gyakorlatok két-két félévként számíttassanak be.Ugyancsak számítsa oe a kar orvosi tanulmányaiba az állatorvosi karon letett kémiai és fizikai szigorlatait is. 29./ 3204/1942-43. Braun Miklós orvostanhallgató zsidó vailásu ungvári lakos tanulmányainak magyarországi egyetemen való befejezésére kér engedélyt , Nevezett tanulmányait 13 évvel ezelőtt a pozsonyi cseh egyetemen kezdette meg ,majd a prágai Károly egyetemen folytatta és 1936-ban a X.semesterét is bevégezte. Minthogy idegen egyetemen megkezdett tanulmányoknak egyetemünkön való folytatására engedély csak kivételesen és kükönös érdemek alapján adható- ilyeneket pedig a folyamodó felmutatni nem tud- Dr.Darányi Gyula ny.r.tanár a kérésjí elutasítását javasolja. 30*/ Gyógyszerészek tanulmányi kéréseit elbíráló bizottság I* Külföldön szerzett gyógyszerészi oklevél elismerése. j Földes László prágai oklevelének elismerése és zára■v dékolási kérésejcsak aboan az esetben teljesíthető, ha 3 évi gyakorlat után Dékán a kérelem teljesítését javasolja. A kar a kérelmet teljesiti. A kar a javaslatot elfogadja. A kar a kérelmet elutasítja. jelentése. approbatios vizsgát tesz.