Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1942-1943 (HU-SEKL 1.a 71.)
1942.10.14., 2. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - Kováts Ferenc és Minder Gyula tanárok köszöntése
2 Elnöklő dékán üdvözli a kar megjelent tagjait, a határozatképességet megállapítja, az ülést megnyitja, a felveendő jegyzőkönyv hitelesítésére Dr. Darányi Gyula és Dr. Bélák Sándor ny.r.tanárokat kéri fel. Dókán meleg szavakkal üdvözli a tanártestületi ülésteremben elsőizben megjelenő Dr. Kováts Ferenc és Dr. Minder Gyula ny.r.tanárokat. Ha voltak is véleménykülönbségek az urológiai tanszékre való jelölés körül, ez nem jelenti azt, hogy a karnak minden tagja ne teljes örömmel, bizalommal és megnyugvással fogadná Minder tanár kineveztetését. Kováts professor nehéz feladat előtt áll midőn az uj klinikájának épitését kell kiharcolnia. Ne csüggedjen, ha eközben nehéz akadályokba ütközik és bizzék a kar támogatásában, amellyel mindenben segítségére lesz. Működésükhöz Isten áldását kéri és sok szerencsét kiván. Dr. Kováts Ferenc ny.r.tanár Dr. Minder Gyula ny.r. tanár nevében is megköszöni a dékán üdvözlő szavait, a kar bizalmát odaadó munkával hálálják meg. Ö maga mint körorvos kezdette pályáját és minden fokozaton áthaladva lett fővárosi kórházi főorvos s most midőn a kathedra magasságából figyelheti magyar fajának sorsát úgy érzi, hogy mindent meg kell tenniök ennek javitása érdek Dékán javasolja, hogy a kar III. rendes ülését f.é. november hó 10-én tartsa meg és külön a hónap végén tartandó rk. ülésben foglalkozzék Dr. Balogh Ernő ny.r.tanár referálása alapján a magántanári képesítés újabb szabályozásával, valamint az I. fokú magántanári képesítések ügyével. A kar a dókán üdvözlő szavait és Dr. Kováts Ferenc ny.r.tanár válaszát tudomásul veszi. A kar a javaslatot elfogadja.