Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1942-1943 (HU-SEKL 1.a 71.)
1943.06.01., 7. rendkívüli kari tanácsülési jegyzőkönyv - 7. Az 1943-44. tanévre felvételi bizottság választása - 8. Elnöki előterjesztések
- 7 -jeszti elő: Tekintetes Tanártestület ! Dósa András gyógyszerészdissertáns aziránt folyamodik, hogy a "bukaresti egyetemen hallgatott 1937-38. tanév I. és II. félévét, valamint az 1938-39. tanév I. és II. félévét beszámítani méltóztassék. Erre a beszámításra az absolutorium elnyerése végett van szüksége. Karunk a folyamodónak a bukaresti egyetemen folytatott tanulmányait tulajdonképpen egyizben már beszámította akkor, amikor őt régirendszerü II. éves gyógyszerészhallgatónak vette fel. Tekintettel arra, hogy a folyamodó mint régirendszerü II. éves gyógyszerészhallgató Karunkon két félévet, mint gyógyszerészdissertáns pedig 4 félévet, összesen tehát 6 félévet hallgatott,az absolutorium elnyerése céljából csak két félév beszámítására van szüksége. Ezért tisztelettel javasoljuk, hogy a bukaresti egyetemen hallgatott 4 félévét két félévnek beszámítani és a folyamodó részére az absolutorium kiadását engedélyezni méltóztassék. A kar a javaslatot elfogadja. Dr. Beznák Aladár ny.r.tanár felhatalmazást kér a kartól, hogy egyes hallgatóktól, mivel az élettani gyakorla* tok látogatását teljes mértékben elhanyagolták, a félévvégi, leckelátogatást tanusitó, tanári aláirást megtagadhassa. Dékán tájékoztatásul közli, hogy csak azoktól tagadható meg a tanári aláírás, akik az április havi ülésen hanyag hallgatókként bejelentettek. 4 A kar a bejelentést tudomásul veszi. Több tárgy nem lévén, dékán az ülést berekeszti.