Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1941-1942 (HU-SEKL 1.a 69.)
1942.05.15., 4. rendkívüli kari tanácsülési jegyzőkönyv - Röntgen tanszéki bizottság jelentése
; fognak dolgozni, hogy kiérdemeljék és meghálálják a tanártestület1' & O bizalmát. ígéri, hogy ugyanazon szellemben akarják nevelni az ifjúságot, mint ezt a Dékán ur és a tanártestület eddig is tette és irányította. Ezután az újonnan képesített magántanárok az ülésteremből távoznak. Következik: A röntgen tanszéki bizottság jelentése. A kiküldött bizottság nevében Dr. Matolay György ny.r.tanár felolvassa a bizottság üléséről felvett jegyzőkönyvet, mely a következőképpen szól: Jegyzőkönyv a röntgentanszék betöltésére kiküldött bizottság 1942. évi május 15—én tartott üléséről. - Jelen voltak: dr. Kiss Ferenc e.i.dékán, a Bizottság elnöke, dr. Orsós Ferenc, dr. Boros József, dr. Matolay György ny.r.tanárok, dr. Benedek László távollétét kimentette. A Bizottság mérlegelve a Tanártestület ez ügyben hozott régebbi határozatát, azt javasolja, hogy a tanszék pályázat utján töltessék be. A tanszék elmére vonatkozó javaslat az, hogy maradjon meg a tanszék jelenlegi elme az ” Egyetemi Röntgenintózet" és a kinevezendő tanár, aki egyben az intézet igazgatója is, adja elő az elméleti és gyakorlati röntgenológiét. A bizottsági jegyzőkönyv felolvasása után elsőnek Orsós Ferenc ny.r.tanár szólt hozzá a kérdéshez. Szerinte meg kell állapítani, hogy a röntgen intézet teoretikus intézetnek minősül-e vagy klinikának. Ez a javadalmazás szempontjából fontos. Dr. Issekutz Béla ny.r.tanár szerint miután betegekkel foglalkozik és ebből jelentékeny kiskassza-jövedelme van, nem tekinthető teoretikus intézetnek. A javadalmazás szempontjából tehát a klinikák közé sorozandó. A kar így határoz. Dr. Issekutz Béla ny.r.tanár nem tartja helyesnek az orvosi sugárzástan! vagy hasonló elnevezéseket, mert ha Így iratik ki a pályázat, akkor a tisztán elméleti kutatásokkal foglalkozók fognak előtérbe lépni. Helyesebb a régi elnevezés meghagyása és ha az uj tanárnak sikerül az intézetet megfelelőleg kifejlesztenie, r'fkk (ov*1