Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1941-1942 (HU-SEKL 1.a 69.)

1942.04.21., 8. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - VII. Az urológiai tanszék betöltése Adler Rácz Antal, Babics Antal, Dózsa Jenő, Káló Andor, Mező Béla, Minder Gyula, Schmidt Albin)

89 Tudományegyetem orvosi karán folytatta, s orvosi oklevelét 1914 október 17-én szerezte meg.Közben 1914 augusztusától októberéig s 1915 áprilisától kezdve újból harctéri szolgálatot teljesített részben mint egy tüzérezred orvosfőnöke segédorvosi ranggal, ké­sőbb pedig mint főorvos résztvett az Isonzó-i csatákban és a pia­vei ütközetben is. Harctéri szolgálatáért a hadiékitményes ezüst és bronz Signum laudissal, a koronás arany érdemkereszttel, a Károly csapatkereszttel és a Vöröskereszt hadiékitményes II.osz­tályú tiszti keresztjével tüntették ki, s a piavei ütközetben tanúsított magatartásáért a Ferenc József rend lovagkeresztjére terjesztették fel. 1920 májusában az I.sz.sebészeti klinikán szerezte meg mütőorvosi oklevelét. A klinikán már kezdettől fogva a hugy­­ivarszervek sebészetével foglalkozott.1923 szeptemberében az I. sz. sebészeti klinika urológiai rendelésének lett a vezetője,ahol jelenleg is'működik, áz elmúlt 20 esztendőben a külső klinikai telep urológus konziliariusa volt s ezen idő alatt nagy urológiai műtéti anyagot bonyolított le. 1933 februárjában a " Hugy-ivarszer­­vek sebészete" tárgykörből magántanári képesítést nyert. 1934.no­vember óta az OTBA központi rendelőintézetének az urológiai osz­tályát vezeti. 3 év óta az Urológiai Társaság alelnöke. Dr. Schmidt Albin dolgozatai. 1. / A vesemedence elsődleges elszarusodó rákja. O.H.1925.46 sz. Casuisticai közlés. 2. / A hímvessző elsődleges sarcoma.ja.0rvosképz.l92&.Kf. Casuisticai közlés. 3. / Cukrászok idült körömgyulladása.O.H. 1926.43. A cukrászok sajátos idült körömgyulladásával mind­­ezideig alig foglalkozott az irodalom^ ahol csak mellékesen em­lítve fordul elő ez a kétségtelenül foglalkozással járó elválto­zás. . ... 4. / A vesehypoplasiáról. 0rvosképz.l928.Kf. Casuisticai dolgozat. 5./ A beékelt ureterkő okozta veseelváltozásokról.Gyógy.,1928.50. Az ureterkő nagy pusztító hatása a veseállományra ezidőszerint nem ment át kellőképen az orvosi köztudatba,ezért négy jeli gzetes eset kapcsán ismerteti az uerterkő okozta szövőd-533

Next

/
Oldalképek
Tartalom