Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1941-1942 (HU-SEKL 1.a 69.)

1942.01.13., 5. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - 26. Nyugalmazott tanárok előadásai

17 giumainak heti 5 vagy még több óraszámaival terhelni. Igen meggondolandó az ifjúsággal viszonylatban az a kö­rülmény is, amire a tek.jogi és államtudományi kar a bevezető soraimban idézett határozata 1.pontjában igen bölcs megérzéssel provideálni kivánt. Eszerint:”A kar azonban órarendet megállapi­­tó jogánál fogva a hirdetett kollégiumok tekintetében felügyele­tet gyakorol.” Kérdezhetnék magunktól, hogy miként alakul majd - ez a felügyelet a gyakorlatban a legmesszebbmenő tapintat mel­lett is, ha a kivánatos korlátozásokra már előzetesen nem gon­dolnánk? Ki irigyelné pl. majd annak a feladatát, akinek esetleg a 80 életéven is jóval felüljáró, vagy netalán azt még el sem érő, de az agyi erek életkorral járó előrehaladt elmeszesedésé­­vel illetett quietált tanárnak kellene az előadási jognak limi­­tálatlan birtoklása mellett egyszer majd értésére adni,hogy most már tessék félreállani? ! Ezért is tartanánk helyesnek, ha az előadás hirdetésére szóló kivételes felkérések tanévről-tanévre szólóan lennének megujitandók. Bölcs mondása volt egy a magas korban elhunyt, de még a korhatár előtt önként nyugalombavonult tanártársunknak: " Ak­kor, kell az előadói emelvényről elmenni, amikor ennek a szüksé­gét még csak mi magunk érezzük, azonban a kivüléllók még nem is sejtik; nem pedig akkor, mikor már a megforditott helyzet kö­vetkezett be.” • A gondjainkra bizott egyetemi ifjúságot feltétlenül ne­­, vélni tartozunk arra is,hogy az egyetemnek nyűg-alázott tanára­it tisztelje.De éppen ez a kötelezettségünk figyelmeztethet ben­nünket arra is,hogy szabadjára engedett decrescendók bemutatko­zásához éppen ő előttük teret és lehetőséget ne nyújtsunk. áz előterjesztettek figyelembevételével az alábbi határo- . zati javaslatot terjesztem elő tisztelettel a tek.Orvostudomá­nyi Kar elé. Határozati javaslat: I./ Az orvostudománykari tanártestület minden egyes tu­dománykarnak, igy saját magának az órarendet megállapító jogát továbbra is autonom fakultási jognak kívánja tekinteni; f" - .... 2>i3 K, A** 279 i, ■I

Next

/
Oldalképek
Tartalom