Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1940-1941 (HU-SEKL 1.a 68.)
1940.12.17., 4. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - Dr.v.Szathmáry Zoltán mt.-nak rend.tanári címmel való kitüntetése
41 magántanárrá habilitálta a női betegségek pathologiája c. tárgykörből az addig megjelent 39 dolgozatának kedvező elbírálása alapján. 1929-30^ban 1 éret töltött állami ösztöndijjal Németországban és a Skandináv áll ajkban. Tudomány os dolgozataival kétszer nyerte el a Senger Ede pályadijat. A világháború alatt mint tüzértiszt szolgált, a nagy és kisezüst vitézség! érmekkel tüntették ki és azonkívül tulajdonosa a Károly csapatkeresztnek és a sebesülési éremnek. 1933-ban vitézzé avatták. Magántanári habilitátiőja óta 43 tudományos közleménye jelent meg magyar és német nyelven.1936 óta a Budapesti Bábaképző Intézetet vezeti és ezen idő óta intézetéből 77 tudományos dolgozat jelent meg. Mindezek alapján úgy véljük, hogy vitéz Szathraáry Zoltán dr.magántanári képesítése óta nem szűnvén meg állandóan tudományosan működni,olyan érdemeket szerzett,melyek őt a rendkívüli tanári cimre méltónak qualifikálják. Ezen érdemes munkássága által épen úgy, mint személyi tekintetben is megérdemli a rendkívüli tanári cimet és ezért tisztelettel kérjük a Tekintetes Tanártestületet,méltóztassék már most vitéz Szathmáry Zoltán tudományos működését a felterjesztés előtt a Kar szokásai és előírásai szerint bírálatra kiadni. Dr. Bélák Sándor ny.r.tanár kéri a kar felhatalmazását, hogy Baló Lajos és Kovács Cyula oh.-tói a folyó félévvégi tanári aláirást megtagadhassa, s egyben jelenti, hogy csak sikeres colloquium esetén Írja alá a következő hallgatók indexét*Bardócz László,Bársony Vilmos,Behyna Eszter,Benkő Antal,ifj. Bákai János,Bucsai Mária,Csonté Menyhért,Dóra Péter,Fenyő László,Katz Jenő, László Viktor,Lohnert Lajos,Matsch Jenő, A kar a javaslatot elfogadja és vélemén, adásra Dr.Frigyesi József ny.r.tanár elnöklete alatt Dr.Balogh Ernő és Dr. Burger Károly ny.r.tanárokból álló bizottságot kéri fel.