Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1940-1941 (HU-SEKL 1.a 68.)
1940.11.26., 3. rendkívüli kari tanácsülési jegyzőkönyv - Dr. Pitrolffy-Szabó Béla az "Urológiai sebészet" tárgykörben
12 1928 szeptember 1-től 10 éven át vagyis 1938 aug.31-ig az I.számú Sebészeti klinikán dolgozott, ahol tanársegédi cime t nyert,majd 1938 szept. 1 éta az Urológiai klinikán működik; mint tanársegéd.Miitőorvosi oklevelét 1930-ban szerezte meg,az Urológiai sebészetből 1933-ban szerzett szakképesitést.1935-ben kultuszminiszteri kiküldetéssel 3 hónapot töltött a berlini , valamint több németországi urológiai és sebészeti intézetben. Habilitálása esetén az " Urológiai sebészet ” cimü tárgykörből félévenként heti 3 órában előadná az általános tünettant ,urológiai vizsgálati módszereket, majd az egyes húgyszervi betegségeket és azoknak therapiáját. Pitrolffy Szabó Béla dr. folyamodványához az Urológiai klinika igazgatójának Írásbeli nyilatkozatát mellékeli, mely szerint képesitése esetén a klinika helyiségeit, beteganyagát, felszerelését a tanítás céljáta igénybe veheti. Mellékeli 17 magyar,német,és olasz nyelven megjelent dolgozatainak különlenyomatát és 11 tudományos előadásának és bemutatásának címét,melyek hivatva vannak annak bizonyítására, hogy tudományos és kutató munkásságot fejtett ki. Pitrolffy Szabó Béla dr.pályafutása, amit két év óta alkalmam van megítélni, egyenes vonalban halad felfelé. A 10 éves I. sebészeti klinikán eltöltött évei után Verebély Tibor professor ur működési bizonyítványában megállapítja szószerint a következőket: ” Mint fiatal mütőorvos már kitűnt szorgalmával úgy a betegekkel való foglalkozás, mint tudományos munkálkodás terén. Megbízható, derék becsületes embernek ismertem meg, aki a klinikán eltöltött idejét jól felhasználta s műtői készségét is kifogástalanul kifejlesztette. Higgadt,kiforrótt sebésszé képezte ki -magát, akinek szorgalma és felkészültsége \ ■ továbbra is fejlődést biztosit számára.” Mindezen jó tulajdonságokat én is megerősíthetem és megállapíthatom azt is,hogy széles alapú sebészeti múltja,valamint az urológiai sebészetben elért minden irányú jártassága további fejlődést biztosítanak számára.Kitűnő előadó,minden iránt érdeklődő, sokat' dolgozó ember, kinek értékes önálló munkái éles t a . * ■