Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1939-1940 (HU-SEKL 1.a 67.)

1940.06.11. rendes 10. - 23. Dr. Huzella Tivadar beadványa

. ; ao z , ^Méltóságod folyó hő 17—én 3890 sz. alatt kelt nb. átiratából ■■■* > ■■' értesültem, hogy nem hajlandó a rendelkezésére bocsátott konkrét bi­zonyítékaim illetőleg azok ellenőrzése alapján a Eanártestület előtt beadványaim és kijelentéseim egyes állításainak minden irányban,az utolsó szóig helytálló voltát Bélák prodékán ur állításával szemben igazolni. Tudomásul veszem azt is, hogy Méltóságod a szövettani és fej­lődéstani intézet átadásával, valamint a Debrecenből elhozott tár­gyak elszámolásának tisztázásával dékáni hatáskörében nem óhajt foglalkozni. Méltóságod azonban, mint az intézet helyiségeinek és lel - tárának átadásával megbízott Bizottság tagja, 1937. szeptember 17-én, anélkül, hogy a Bizottságnak megbízatása a Debrecenből elhozott tárgyak elszámolásának vizsgálatára is kiterjedt vol­na, a Bizottság előtt éles bírálatot gyakorolt ebben az ügyben követett eljárásom felett. Állításommal szemben, hogy távozásom­kor az 1932-33.tanév I. felére 3000 Pengőt hagytam hátra a deb­receni intézetnél, a leghatározottabban állította, hogy tőlem annak idején pontosan 2000 — kettőezer- Pengőt vett át, aminek állítólag birtokában és kezeügyében levő Írásos bizonyítékát felmutatni Ígérte. Állításomnak ezen határozott és nyomatékos dezavuálása alkalmas volt arra, hogy a Bizottság tagjaiban sza­vam hihetőségével szemben kétséget támasszon, és arra indítot­ta a Bizottságot, hogy később olyan nyilatkozatot adjon az E- gyetemi Tanácsnak, amely az ügy tanácsi előadóját azon állí­tásra jogosította, hogy én a valóságnak meg nem felelően ad­tam elő a tényeket. Miután Méltóságod elzárkózik az ellen, hogy ezen ügy az intézetnek dékáni hatáskörében történő átadása kapcsán tisztázást nyerhessen, mint már az Orvoskari Tanártestület 1939. évi október 10-iki II.rendes ülésén felszólítottam, most tekintet nélkül arra, hogy dékáni hatáskörében klván-e vagy sem ezen ügyekkel foglalkozni - ismételten nyomatéko­san kérem, hogy a 2000 Pengőre vonatkozó, dékáni hatáskö­rén és hivatalos megbízatásán kivül eső állítását bizonyí­tó állítólagos documentumot bemutatni, illetőleg arra néz-1 ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom