Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1939-1940 (HU-SEKL 1.a 67.)
1939.11.14. rendes 3. - 16. Puhr Lajos rk.tanári címmel való kitüntetése
12 Bélák Tanárokból álló bizottságnak egyhangú, igen kedvező bírálata alapján Puhr dr.—t 1934. junius 5—iki üléséből a kitüntetésre fel is terjesztette. Miután Puhr dr. ellen különböző kifogások merültek fel, az Egyetemi Tanács az ügy tárgyalását felfüggesztette, anélkül, hogy szavazott volna, újabb megfontolás és a kifogások tisztázása végett vissza — küldötte az Orvostudományi Karnak, amely másodízben a Kétly— Bakay és Bélák tanárokból álló bizottság javaslata alapján indítványunkat leszavazta. Miután a Puhr dr. ellen már részben az első szavazást megelőzően, majd a második szavazás e— lőtt felhozott kifogások - hogy Aschoff, tanár gúnyos hangú levélben utasította volna vissza Puhr egyik munkájának közlését, hogy Puhr dr. magántanári cimet feltüntető táblával betegrendelést folytatott volna, hogy Durka Gábor volt egyetemi altiszt alkalmazásával volt főnökének tekintélyét sértette volna és neheztelését vonta volna magára — a bizottság elé terjesztett és ma is rendelkezésre álló nyilatkozatok tanúsága szerint egytől—egyig teljesen alaptalanoknak bizonyultak és az érdekeltek között tökéletesen tisztáztattak, Puhr dr.—t újból ajánlottuk. A Tanártestület akkor, a Nekám—Kelen— Kiss Tanárokból álló bizottság javaslatára az ügyet érdemben nem is tárgyalta- és kimondotta, hogy csak a leszavazástól számított két év letelte után veheti újból tárgyalás alá. Azóta nemcsak két év, de épen öt év telt el. Miután Puhr dr. tudományos munkásságát illetőleg a Tanártestület annak i— dején, boldogult Buday -tanár igen kedvező szakvéleménye alapján kedvező határozatot hozott és miután köztudomású és nyilvánvaló', hogy a második szavazás kedvezőtlen kimenetelének egyedüli okát a Puhr dr. ellen felhozott kifogások képezték,nem lehet a kiküldendő bizottság feladata az első szakszerű bírálat felülbírálása. Sőt annak kiegészítése Puhr dr. azóta megjelent 12 munkájának és más tudományos eredményeinek bírálatával is feleslegesnek látszik, amennyiben a szakszerű hozzászólásra az ügy kari tárgyalásakor amúgy is nyilik alkalom a bizottságon kívülállók részére is. Midőn az ajánlók számára is, akik nem lehetnek tagjai a bizottságnakfalkalom nyilik, hogy