Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1938-1939 (HU-SEKL 1.a 66.)

1939.06.13. rendes 10. - 33. A stomatologiai klinikán megüresedett technikai vezetői állás betöltése.

13 ményekkel. 1938. julius 28-án bekövetkezett nyilvános rendes tanári I „ kinevezésem óta a technikai osztály vezetői állást Dr.Molnár László tanársegédem,mint helyettesem töltötte be ideiglenesen, teljes megelégedésemre. Dr.Molnár László tanársegédem 1926 óta működik a klinikán és szolgálatának legnagyobb részét épen a tech­nikai osztályon töltötte. Már technikai osztályvezetői működé­sem alatt, mint tanitványom úgy a betegek ellátásában, mint a szakoktatásban egyaránt buzgón részt vett. Dr,Molnár László Molnár Gergely és Vasváry Gizella fia, régi kunsági magyar család sarja, akit igaz magyar hazafinak tar­tok. Négy évig a klinikán mint bentlakó állandó ügyeletes orvos is működött és már ez idő alatt a stomatologia minden ágábam nagy jártasságra tett szert. Már ügyeletes orvosi szolgálata alatt és azután is a protetikával és a technikai osztály bete­geinek ellátásával, az arc-és állcsontsérültek protetikai keze­lésével foglalkozott legbehatóbban és igy az osztály munkamene­tével,feladataival, műszereivel és modelljeivel tökéletesen tiszT tában van és az osztály munkáját tökéletesen el tudja látni. 1926 óta 39 tudományos dolgozatot irt,ezek közül 35 -öt-teljesen önállóan, 4-et pedig társszerzővel. E dolgozatokból 26 a szoro­san vett odontotechnika és protetika tárgykörével foglalkozik. Közleményeinek egy része külföldi szaklapokban jelent meg.Az orvosi továbbképzésben Dr.Molnár László tanársegédem állandó előadásokkal és mint tudományos lapunk a Fogorvosi Szemle társ­szerkesztője is tevékenyen részt vett. Az -orvosi továbbképzés lapja, az Orvosképzés számára is több, a gyakorló orvos szem­pontjából fontos értekezést irt. Megbecsülésre méltó szolgálatot tett úgy a klinikának,mint a fogorvosi tudományos életnek. Már régebbi főnöke Szabó József professor szerint” közle­ményeit alapos felkészültség ,komoly elmélyedés és inventiokész­­ség jellemzik.” 1928. -ban Szabó professor Dr.Molnár Lászlót a Rostocki / Németország/ egyetemi klinikára küldte ki, ahol már ekkor a klinika egyik legnagyobb osztályát,főnőké Moral profes­sor bizonyitványa szerint teljes sikerrel vezette és a szakokta-7 S3

Next

/
Oldalképek
Tartalom