Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1938-1939 (HU-SEKL 1.a 66.)
1938.11.15. rendes 3. - 46. IX. A közalkalmazotti ösztöndíjért folyamodók kérvényeinek elbírálása
élvezhesse a IV.—ik / záró/ szigorlat előtti Időig, aki erre különösen érdemes. Az egyik pályázóra nézve ez kétségtelenül fennáll, mert ez, névszerint Köves István ősz— szes szigorlati tárgyait / melyek között már két klinikai tárgy is szerepel/ kitűnő jelzéssel tette le. E pályázó budapesti születésű. A másik pályázónak a II.—ik orvosi szigorlata csak általános jóra sikerült és a III.—ik szigorlatát a pályázat benyújtási idejéig nem kezdte meg, s nem is budapesti születésű. Az előrebocsátottak után azt javasoljuk, hogy a székesfőváros jubileumi ösztöndíj fele része Köves István / r.k./ szigorlónak adassék ki, a másik fele pedig a többi pályázó közül Batizi Gusztáv / ref/ harmadéves hallgatónak, ki a többi pályázó között a legszebb tanulmányi eredményt mutatja fel, s kinek édesapja /volt rendőrtanácsos/ a háborúban szerzett betegségben hunyt el. E pályázó is budapesti születésű. Amennyiben elvi okoknál fogva Köves István nem kaphatná meg az ösztöndijat, úgy jelölésünk a következő: 1. Batizi Gusztáv /ref./ harmadéves, 2. Szollár Andor / r.k./ harmadéves, fele—fele részben kapják meg az ösztöndijat. Mindkettő a nem szigorló pályázók között a legjobb ered — ményt felmutató, szegénysorsu budapesti születésű hallgató . A kar a bizottság javaslatát egyhangú elfogadja. IX. A közalkalmazotti ösztöndíjért folyamodók kérvényeinek elbírálása. Előadó: a Bizottság. 46./ 715/1938.-39. A kiküldött bizottság / Dr. Darányi Gyula ny.r. tanár elnöklete alatt, Dr. Bakay Lajos, Dr. Lénárt Zoltán, Dr. Kelen Béla és Dr. Orsós Ferenc ny.r.tanárok / nevében Dr. Darányi Gyula ny.r.tanár a következő jelentését terjeszti elő.