Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1937-1938 (HU-SEKL 1.a 65.)
1937.11.16. rendes 3. - 84. Dr. Benczur Gyula c.rk.tanárnak a " Fürdő-ásványvíz és éghajlattan című előadásának az ajánlott tárgyak közé való felvétele.
r ,'-z eléggé ritka kóresetet tudományosan feldolgozva mutatta be. 10./ Tapasztalatok az u'jrendszérü elmeosztallyal kapcsolatban. Megjelent: ^ Népegészségügy 1931. évi 2—lk számában. A szombathelyi közkórház első másfél évének forgalmáról számol be és a gyakorlat alapján igazolja, hogy elmeosztályt eredményesen vezetni csak idegosztállyal együtt lehet. Hatvan ágyas ideg - osztályán majdnem annyi beteget látott el, mint a kétszáz ágyas -elmeosztályon és a legváltozatosabb kórformák és ritka betegségek is megfordultak osztályán. Népes ambu anciát létesített rövid működésének ideje alatt. Az ápoló és orvosi személyzetet kiképezte és tudományosan megfelelő' színvonalon tartotta osztályát. 11. / Az állami elme— és ideggyógyintézetek kérdései. — A Buda -pesti Kir. Orvosegyesület elme— és idegkórtani szakosztályán 1932,é— vi március hó 7—én tartott előadás. — Közlemény nem jelent meg. Szerző klinikai és közkórházi tapasztalatok után kritikailag méltatja az állami elmegyógyintézetek szervezetét. A felvétel,elhelyezés, élelmezés és gyógykezelés nehézségeit ismerteti. Gyakorlatilag helyes javításukra hivja fel a figyelmet, különösen a prevenció és az elbocsátott betegek ellenőrzése tekintetében és az intézeten kívüli ápolás ideje alatt is kapcsolatot kiván teremteni az intézet és a beteg között. Az elmebetegügyi törvény elavult részének javítását szorgalmazza. Az elmegyógyintézetek melletti ambulancia és családi á— polás kiépítését javasolja és a zsúfoltság megszüntetésére rendszabályok életbeléptetését sürgeti. 12. / Törekvések az elme— és ideggyógyintézetek kórházasitására. A Kórházszövetségben tartott előadás.- Kivonatosan megjelent a " Magyar Kórház11 1932. évi májusi számában. A zárt elmegyógyintézetek a szerző véleménye szerint csak a kórházi jelleg kellő kidomboritása mellett* megfelelő -rendszabályok életbeléptetése és más szakmák bevonása után tudnak hivatásuknak megfelelni. A bűntettes és súlyosan közveszélyes elmebetegeknek külön - leges intézetben való elhelyezése után az orvosi létszám felemelésével és a beteg létszám apasztásával a gyógykezelést eredményesebbé kivánja tenni. A chronicus intézeti beteganyag számára a főváros közelében létesitendő családi ápolási teleppel a drágább kórházi költség kiogyenlitődne és az intézet miliője is alkalmasabbá válna a gyógyításra. 13./ Az elme- és ideggyógyintézetek kórházasitási törekvései jogi szempontból. — A Magyar Jogászegylet 1932. év junius 11,—i ülésén tartott előadás.— Kivonatosan megjelent a 11 Magyar közigazgatás11 1932. évi julius 19,—i számában.— Előadó az elmebetegügyi törvény módosítását sürgeti,mert a haladó elmegyógyászati tudománynak, az 1876. évi törvény már nem felel meg. Véleménye szerint a hatósági orvosi bizonyítvány—kényszert el kell törölni, a bűntettes betegeket külön választani és a rendőri betegeket elmegyógyintézetbe való juttatásuk előtt külföldi nagy vá — rosok mintájára Budapesten a rendőrség mellé alakított megfigyelőben kell megfigyelni és onnan szétosztani. Megfelelő törvény után az elmegyógyintézetek jellege kedvezően megváltoznék. So'l