Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1937-1938 (HU-SEKL 1.a 65.)
1937.11.16. rendes 3. - 84. Dr. Benczur Gyula c.rk.tanárnak a " Fürdő-ásványvíz és éghajlattan című előadásának az ajánlott tárgyak közé való felvétele.
'O Zimányi Vidor dr. magyar kir. törzsorvos■ urnák magántanári folyamodványához mellékelt 23 dolgozata közül 7 casuistikus munka, egy-jkét eset feldolgozásával, 13 foglalkozik a felsó -légutak és mandulák kór— és gyógytanának általános kérdéséivé!, amelyekben részben általánosan- elterjedt felfogások és gyógyeljárások bírálatát, rcsáben sajátvizsgálatai alapján azok kiigazítását adja,-Két .munkája, statisztikai összeállítás, a 20-ik pedig, amely képesítési dolgozataként van megjelölve 200 oldalas monographiá a mandulakörnyéki tályog kór és gyógytanáról. Ezen munkájában 8 fejezetre osztva ismerteti a betegségre vonatkozó egész irodalmát és összefoglalja bonctani, bakteriológiai, kór — szövettani, immunbiológiai tapasztalatait és gyógyítási eredményeit, Mint a mandulák élettani jelentőségéről, úgy a kórforma keletkezéséről is a legellentétesebb vélemények vannak ma is elterjedve a szakirodalomban. Zimányi dr. nagy hozzáértéssel iparkodik az ellentéteket közös nevezőre hozni, kiküszöbölni és ezzel a kezelésben is lehetőleg egységes álláspontot kidolgozni . 'Nagy' szorgalom:. al összeállított munka, amely képesítése alapjául szigorú mértékkel mérve is elfogadható. Kisebb munkáiban is jó megfigyelőnek, leleményes gyógyítónak mutatja meg magát úgy, hogy az egyetem számára igénybeveendó munkássága értékesnek mondható. •- 5 "Minde.zeket tekintetbe véve a magam részéről megnyugvással a— jánlom a tekintetes Tanártestületnek, méltóztassék Zimányi Vidor dr—t szavazatával a magántanári képesítés további fokozatára bocsájtani. Dr. Vereb.ély Tibor s.k. egyetemi ny.r.tanár,bíráló„