Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1937-1938 (HU-SEKL 1.a 65.)
1937.09.21. rendes 1. - 89. XIII. A Diaetetikai intézet továbbfejlesztési ügye.
12 nak tekinthető-e, mivel Huzella.professzor szerint a C./ boríték felírása szerint is azt csak az 1936/37. évre kívánja elszámolni. Az 1936/37.évben azonban Huzella professzor már szabadságon volt és a miniszteri leiraton nyugvó dékáni intézkedés szerint már 1936 júliusában a kis-kasszáról le számolni és a kiskasszát az intézet jelenlegi vezetőjének átadni lett volna köteles. Nyilvánvaló az is, hogy 1936/37-ben - " a múlt nyár óta u - nem volt jogában Huzella Tivadar ny.r.tanárnak Gödön az intézeti kis-kassza „ é terhére gazdálkodnia. Megállapítja az említett orvoskari bizottsági jelentés azt is, hogy tyúkok vagy tojások eladásából eredő bevételek az elszámolási iratokban nem szerepelnek. Az a körülmény tehát, hogy Huzella Tivadar ny.r.tanár azután, hogy az intézeti baromfitenyészetben termelt tojások és tyúkok értékesítésé ről adatok merültek fel, utólag becsatolt erről nehány nyugtát, még nem val szinüsiti azt, hogy azokat a bevételeket, amelyek a lefolyt négy éven át se hasem számoltattak el, akkor is elszámolta volna, ha az említett adatok az Egyetemi Tanács tudomására nem jutottak volna. * * * i e. / Huzella Tivadar ny.r.tanár számadásaiban találtatott egy 1932. március 16-iki keltezésű 554 P-ről szóló nyugta, amelyet Huzella Tivadar nj r.tanár még debreceni tanársága idején a debreceni Tisza István Egyetemi Nyomdának fizetett ki Lengyel J&lia,Szövettani gyakorlatok vezérfonala” c. müvének 400 példányáért. Erre vonatkozólag 1937. junius 9-ikén történt kihallgatásakor Huzella professzor előadta, hogy ezek a könyvpéldányok Buda% pestre hozattattak és itteni intézetében a szövettani gyakorlatok részt - vevőinek példányonként 1 P-ért árusittattak. Az ebből befolyt bevételeket nem vezette ugyan be számadásaiba, azonban részint Lengyel Julia jutalmazására, részint kisebb intézeti kiadások fedezésére fordította. f. / A fenti a,/ -c./ pont alatt felsorolt cselekményekből a Btk. 462 §-a szerint két évtől öt évig terjedhető börtönnel büntetendő hivatali sikkasztás bűntettének tényálladéka látszik kibontakozni. Az a körülmény, hogy Huzella Tivadar ny.r.tanár nyilvánvalóan nem volt tudatában eljárása súlyos büntetőjogi beszámítást lehetővé tevő mivol tának, nyilvánvalóan nem számit, mivel az error iuris criminalis nem ments s / Bázellá Tivadar ny.r.tanár kifogás alá eső eljárásának minősítése kizárólag azon fordul meg, hogy magáévá teszi-e az Egyetemi Tanács azt a kúriai ítéletben kifejezett felfogást, hogy " a hivatali sikkasztás tényálladéka fennforog, ha a közhivatalnok a hivatalánál fogva kezéhez jutott /ht j