Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1934-1935 (HU-SEKL 1.a 62.)

1935.03.12., 7. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - 49. Gyulai Imre ösztöndíj ügy - 50. Somogyi Ernő és Wajdits Géza szabálytalan félév

-23-G 5 L 6 gató nagy nyomorára való tekintettel és- arra, hogy csak most sikerült annyi pénzt kapnia, ami a beiratkozáshoz szükséges, utólagos beiratko­zásra kér engedélyt.Kérelmének elutasítását ja­vasolj a. -49/3830/ 1934.-35. Dékán bemutatja lyulai Imre orvostanhall­gatónak kérvényét, aki a minisztérium által ki­utalt, de tévedésből fel nem vett 1932-33.tan­* tólagosan kiutalni kéri.-Dékán jelenti, hogy a hivatal folyamodó ágyé jen pártoló felterjesz­tést fogalmazott és azt a tömeges aláirások al­kalmával vele, minden előzetes referálás nélkül Békán jelenti, hogy Somogyi Er lő és Jajdits Géza orvostanhallgatók, akiknek szabalytalan fél­év beszámítására irányuló kérelmeit tanártestiile­­''tiink folyó évi II. 19—i ülésen, elutasította, most a nagyméltóságú vallás és közoktatásügyi Minisz­ter úrtól kérik a szabálytalan félévek beszámí­tását. Kérelmüknek alutasitó javaslattal való fel­terjesztését javasolja.­Yámossy Zoltán ny. r. tanár ur a fennálló sza­bályok szigDDU betartását kivanja és époen ezért >. - - •' folyamodik kérelmének elutasítását javasolja.­A Kar a kérelmet elutasítja.­évre szóló ösztöndíjának két havi részletét u­ala akarta Íratni.- Dékán folyamodó kérelmének pártoló felterjesztését javasolja.­A Kar a kérelmet pártolással fel terjeszti a Nagyméltóságu vallás -é közoktatásügyi Miniszter úrhoz.­A Kar folyamodók kérelmét elu­sitó javaslattal terjeszti fel a Miniszter úrhoz.-

Next

/
Oldalképek
Tartalom