Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1933-1934 (HU-SEKL 1.a 60-61.)

1934.01.23., 5. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - 83. Dr. Pospiesh István okl.gyógyszerész kérése, a magyar államhoz való felvétele tárgyában

-j' • - 72S ' ■****- - '• rend szempontjából megengedhető és kivánatos-e •; i.i ’• *7 '• a honosítás, én tájékozódás céljából folyamo­­dónak összes tanulmányi okmányait bekértem s azok átvizsgálása alakján a következőket. á"> 1 a­­pit'lattan meg: . , Folyamodó a nagykárolyi piarista, gymnasium ■t tanulója volt s már a 8.gymnasium osztályába járt, amikor az iskolát ß romáp. állaip átvettev s jgy érett­ségijét a gymnasium magyar sectiojában nyerte el. Gyógyszerészgyakornoki vizsgáját Budapesten tette * le, egyetemi tanulmányait kezdettől fogva egyete­münkön, végezte, és. ugyancsak egyetemünkön nyerte el a gyógyszerészdoktori fokozatot. Úgy gyógysze­­részmesteri vizsgálatát, mint a gyógyszerészdok­tori szigorlatát kitűnő jelzéssel tette le. Teljesen megfelel a valóságnak kérésének azon pontja, hogy 7. évi tanulmányéi alapján nyert képesítését Romániában értékesíteni nem tudja, i. * . ■* < «* > v sőtmint katonaszökevény, sulvós büntetésnek nézne elébe, hP Romániába vissZa kellene mennie. Az is igaz, hogy mindezeket folyamodo­tt '■K ' \(hj Y nak akkor is kellett tudnia, amikor idegen állam V Cb i V'í 1 T . ff polgáraképpen Magyarországon szerzetté meg okle-.1 * ír rí ' % r ■ u ’ - ^ « veiét és doktori fokozatát. ~ r y : • Nem tekinthetjük azonban folyamodó ke­.• • 1 » - \ V # ( {-1 I » *H. * rését az idegen államokban nyert oklevelek hono­^ sitásával egy kalap alá esőnek, mert azzal, hogy ^ r ; , . : -i i . ol h rf *> jf qu*l if icatioját Magyar ár szag on akarta megszerezni, i »-»t>' ' j ívi . «• Vi s :<• tó ■ h Jnr en; i > i err.ä f csak azt dokumentálta, hogy többre értékeli a-<>> v’" r >vá to c n ír ; f Budapesten nyert kiképzést és az itt nyert quali-L íi;i iM.í *>;. -J ficatiot, mintha román egyetemen végezte volna. Ha i V v t m 11 te- i ehhez még hozzávesszük, hogy folyamodó kitűnő jel­, ~5 j.) ."I I 1 ; n > : zessel nyerte el ugv oklevelét, mint a doctoratu­. 1 . f 1 - r. C I i :• V' / > sat s ha tekintetbe vesszük azt az óriási szerencsét­j. * »*» r ,r.i ‘i /Irt

Next

/
Oldalképek
Tartalom