Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1933-1934 (HU-SEKL 1.a 60-61.)

1934.04.10., 8. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - 42. Dr. Nika Elemér dijt.gyak.állásáról lemond - 43. Czenki István lakásából való kiköltözködése és lakbérének folyósítása

-41.­kiutalja, mert a hivatkozott rendelet szerint, a természetbeni lakásban elhe­lyezett alkalmazottaknak, a természetbe­ni lakásból való kiköltöztetése csak ab­ban az e'setben engedhető meg, ha a termé­szetbeni lakás egyidejűleg olyan alkalma­zott részére jelöltetik ki, aki legalább is olyan összegű lakáspénz élvezetében áll, mint amilyen összegű lakáspénz jár annak az alkal­mazottnak, aki a természetbeni lakásban ed­dig lakott. Jóllehet Huzella tanár ur nem nevezte meg azt, akit a Czenki István ki­költözése folytán felszabaduló lakásba be­költöztetni óhajt, a hivatalos adatok tanú­sága szerint a vezetése alatt álló intézetnek nincs olyan alkalmazottja, aki a megüresedő természetbeni lakást a miniszteri rendelet értelmében elfoglalhatná. Ennek következté­ben előáll annak a valószinüsége, hogy a Mi­niszter ur Czenki István kilakoltatását nem hagyja jóvá, viszont Czenki István lakás nél­kül állván, lakást vesz ki és igy felesleges és oknélküli költségbe keveredik. Hasonló informátiokat adott a gazdasági igazgatóság számvevősége is. Ezért a kilakol­tatás hatálya mindaddig felfüggesztendő volna, amig ebben az ügyben a minisztérium nem dönt. Huzella tanár a fentieket tudomásul vesfci és kijelenti, hogy Czenki Istvánnak csak a lakbér illetmények folyósitásának megtörténte után mondja fel a lakást a lakbér szabályzat által megáilapitott időre. A Kar a bejeléntést tudo­másul veszi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom