Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1933-1934 (HU-SEKL 1.a 60-61.)

1934.04.10., 8. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - Napirend - I. Miniszteri leiratok és rendeletek. - 1. A kórbonctani tanszék keretében egy kisérleti Rákkutató intézet létesitésének megengedése

niszter urnáig kihallgatásra jelentkezett. A miniszter ur helyett a Tanácsit Petri állam­titkár és Mészáros Károly helyettes államtit­kár urak fogadták, amikor sikerült egyetemünk költségvetési különállását sikeresen megvédeni és ehhez a Miniszter ur sanctioját is megnyer­ni. így elhárult az a veszély, hogy a vidéki egyetemek költségvetési deficitjének fedezése a budapesti egyetemre hárittassék. A Kar a Dékán jelentését köszönettel tudomásul ve * SZÍ. Grósz Emil ny.r.tanár az ülések időpontjának megáilapitásával kapcsolatban kívánatosnak v tartja, hogy a kari ülések idejét limitáljuk. /.» óra 30 percteor javasolja aő ülések befejezését, mert azon túl a hátár ozatkéoefiség al ig b iztositható. , 10 órai pontos kezdet mellett, Dékányélfogadja Grósz tanár indítványát, de azzal a megszorítással, hogy amennyiben rendkívüli dolog jön közben, vagy a tárgyalás alatt levő ügy fontossága ezt megkívánja az ülés idejét ki lefessen tolni. A Kar Grósz tanár javas! tát a Dékán módosításával elf ogadja. NAPIREND. I, Miniszteri leiratok és rendeletek. Dékán jelenti, hogy a nagymélt.vallás-és közoktatásügyi Miniszter úr 13395/1934.sz. leiratával hozzájárult ahhoz, miszerint a II. sz.kórbonctani tanszék,illetve intézet keretén belül'’Kísérleti Rákkutató Intézet" létesittessék, mely mint különálló osztály kutató tudományos munkásságát a fenti tan­szék kiegészítő tudományos alkotó réséként folytathassa, azzal a megjegyzéssel, hogy a szó-

Next

/
Oldalképek
Tartalom