Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1932-1933 (HU-SEKL 1.a 59.)
1933.05.16., 6. rendkívüli kari tanácsülési jegyzőkönyv - 24. Dr. Scheff-Dabis László magántanári folyamodványa, napirendről levéve - 25. Dr. gölnicbányai Elischer Ernő I.fokú m.tanári képesítése
.... - 44 -* e ce 'J'i'ból, amely fe 1 adatomnak a követke- 2,kjén van szerencsém elegét tenni, ff gölnicbányai LLIöOHLR ERüó dr.Becsben I született 1888 október 10-én, tehát ezidőszerint 45. életévében áll. Atyja az Osztrák- Magyar i3ank magyarországi központi felügyelője, majd a Pénzintézeti Központ elnöki megbizottja lett, jelenleg annak igazgatósági tagja.Ág. ev. a középiskolát Pécsben és Budapesten, az orvosegyetemet a Pázmány méter tudományegyetemen végezte, ahol összes szigorlatainak kitüntetéssel letétele után 1914-ben "Sub auspiciis Regis avattatott orvosdoktorrá. Egyetemi évei alatt a Rupp János-féle szorgalmi ösztöndijat, majd kórélettani pálvamunkájáért a Janny-féle pályadijat nyerte el. Hallgató korában 3 esztendeig dijas gyakornoka volt Tangi Perenc tanár általános kórtani intézetének. 1913.szeptemberétől -1915 szeptemberéig raütőnövendék volt az I.sz. sebészeti kiinikán,ahol műtői oklevelet . szerzett. 1915 júliusától a leszerelésig háborús katonai szolgálatot végzettekét esztendig mint a Magyar Vöröskereszt kórházvonatának főorvosa, további két évig,mint a VII. Honvédtartalék kórház osztályvezető sebésze Pieve di Gádoréban. 1919 január 19-től 1926-Március 15-ig,tehát 7 esztendeig a Rókus kórház I.sebészeti osztályán HÜLTL professor mellett volt segédorvos, utóbb alorvos,kesőob adjunctus.L- zen idő alatt a Ganz-gyár rendelő intézetének szakorvosa, majd 1925 júniustól kezdve a Lunkásbiz.tositó ménztár rendelő intézetének szakorvosa volt. 1927 szeptember 1-vel nevezték ki a Pestújhelyi Tüdőbeteg kórház osztályos főorvosává, ahonnan 1928 júliusában az OTI köz-II I u KJ \J