Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1932-1933 (HU-SEKL 1.a 59.)
1933.05.09., 9. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - 10. Dr. Krepuska Géza megbizatásának kérése az 1933/34.tanévre - 11. Dr. Takách László tanársegéd magántanári folyamodványát visszaveszi - 12. Dr. Batisweiler János adjunctus ügye
5-10-nak jelenté.t tegyen,hogy a legteljesebb igazságossággal ez az ügy elintézést nyerje. Amint a dékáfí urnák kijelentette: sajátmaga ebben a bizottságban semmi ez in alatt sem akar résztvenni. báró KORÁNYI NÁNDOR tanár kéri, bogy Tótb István tanár jelenlétében tárgyaltassék ez a kérdés. báró KÉTLY LauZLü nv.r. tanár általános♦ V ságban szól a kérdéshez. B-aLOOH ERNŐ ny.r. tanár: az elmúlt kari ülés óta minden értesülését tudomására hozta Tóth tanárnak.Beterjesztésével egyidejűleg mostani első hivatalos lépéséről, úgy őt,mint adjunctusát értesítette és előterjesztett kérését több tanártársa véleményének meghallgatása után teszi meg. Az ügy tárgyalását most mellőzni kéri,beje 1entésének megtételével is .készf • seggel vár TuTH tanár megérkeztéig,akit erről különben is értesített. J / Tóth István tanár időközben megjelenik az üléstermben./ ( I TuTH ISTIÁN ny.r. tanár : Balogh tanár azután hozta tudomására ezt a dékáni bejelentését,mikor már ezt másképen megtette. Hozzájárul egy bizottságnak e kiküldéséhez,éppen objectivitusánál fogva nem kiv in a b i z o11ságban rész tyenn i. GRÓSZ EMIL ny.r. tanár véleménye szerint az ilven bejelentést mindig az illető főnöknek kell kiadni.- Csak akkor járul hozzá a bizottság kiküldéséhez, ha TüTH István tanár abban benne lesz. báró Korányi tanár felszólalása után BLaSKOYION LÁSZLÓ ny.r. tanár a bizottság kikuldósét helyesli,kéri Tóth tanár urat,hogy vegyen részt a bízott sógba n. < TuTH ISTVÁN ny.r. tanár : Pabinyi magántanár