Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1931-1932 (HU-SEKL 1.a 58.)
1931.12.15., 4. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - 27. Erdélyi Klára berlini félévei trban. Kenyeres tanár jelentése
f élévet. l A berlini egyetemet folyamodó szabályszerű távozási bizonyitvánnyal "Hagyta el 1931 május Hó 27-én. Hogy 1927 júniustól 1929 novemberig folyamodó mit csinált nincsen igazolva, arra, Hogy talán főiskolán lett volna beiratkozva adat nincsen. A budapesti egyetem orvosi karára való feltételét Erdélyi Klára augusztus Hó lű-án, teHát az első évesek folyamodására kitűzött Határidőn belül kérte. Folyamodásában egyszerűen Hallgatóul való felvételét kéri,azt,Hogy első évre vonatkozik kérése egyenesen ugyan fel nem eraliti, de arról, Hogy már volt orvostanhallgató szintén nem szól. A bériini egyetem indexét és.távozási igazolványát kéréséhez nem mellékel te, mindezt nyilvánvalóan azért, mert tudta,Hogy azoknak beiratkozása,akik külföldön kezdték tanulmányaikat nehézséggel jár. A valóság elhallgatása folytán folyamodó kérése az első évre folyamodók kérései közé került és ott is nyert el intézést.^elvétele következtében súlyos jogsérelmet szenvedett a többi folyamodó közül az, aki a megállapított létszámon belül felvétetett volna,ha előle a Helyet indokolatlanul Erdélyi Klára el nem foglalja. ; Hogyeljárása tudatos volt,nyilvánvaló abból,Hogy felvételi kérésének kedvező elintézése után a dékáni Hivatal iktat ókönyvének tanúsága szerint első fél ácsként iktat&tta magát s a beiratkozásnál nem mutatta fel a berlini távozási bizonyitványt,ami pedig kö-