Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1931-1932 (HU-SEKL 1.a 58.)
1931.11.10., 3. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - 24. Erdélyi Klára oh.berlini féléveinek beszámítása
- 15 szorítással javasolja, hogy berlini félévei közül kettő számittassék be neki -s igy első szigorlatát csak a tanév végén tehesse le. Folyamodó u.i.Béri inben élettani gyakorlatokat egyáltalában nem vett, s jelenleg minálunk első Ízben iratkozott be e gyakorlatokra. Igaz, hogy szigorlati szabályzatunk oly tökéletlenül van megszerkesztve,hogy az élettani előadás hallgatása és az élettani gyakorlatok frequentálása egyáltalán nem tétetik kötelezővé az első szigorlatra való bocsáttatás szempontjából, sőt e tárgyak meg sem emlittetnek a szabályzatban s igy a folyamodó, ha három félédet neki b(g&mitunk,már januárban teljes első szigorlatát letehetné. Azonban véleménye szerint ezt a szerkesztési lapsust nem vehetjük irányadónak s nem tekinthetünk el attól,hogy az,akit I.szigorlatának II.felére bocsátunk,két félév élettani gyakorlatokat mutasson ki, amihez még hozzájárul,hogy Berlinben az élettani előadásnak csak az első felét hallgatta, arait most itt hallgat, továbbá hogy az előirt két félév szövettani gyakorlat közül csak most veszi az első félédet. Mindezeknél fogva előadó azt ja” vasolja,hogy folyamodónak a Berlinben halIga” tott félévek közül csak kettő számittassék be, s az ott hallgatott tárgyak közül csak két félév rendszeres anatómia, anatómiai gyakorlatok, fizika, chemia és egy félév cheraiai gyakorla” tok fogadtassák el. KENYERES és KÉTLY báró ny.r. tanár urak hozz ászólása után- / a kar a folyamodványt felülvizsgálás végett a felvételi bízott” ságnak adja ki. /T& é