Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1929-1930 (HU-SEKL 1.a 56.)
1929.12.10. rendes 4.
tem a novemberi kari ülésünkön elhangzott azon kívánságának, hogy folyóirat számlánk az évi 8000 Pengőt lehetőleg ne haladja meg. Ezek előrebocsátása után méltóztassanak megengedni, hogy kifejthessem azokat a szempontokat, indokokat,amelyek ezen reductiós tervem megszerkeszd tésében vezettek. A ránknehezedő anyagi nehézségek jelentették a tek. Kar megnyi^.kozása szerint is az első parancsoló indokot. Azt a propozitiómat,hogy a külön- szobás betegek minden ápolási napja után 1 pengőt szolgáltassanak be a kari könyvtár céljaira/a klinikus professor urak^elvetni méltóztati&|l(.De rámutathattam magam is ennek a jövedelmi forrásunknak az ingadozására és labilitására. így mint előreláthatóan fix összeg csakugyan nem marad más számunk^“ ra,mint a novemberi jelentésemben foglalt évi 3600 pengős minisztériumi hozzájárulás és ca.évi 3200 pengő beiratkozási dijakból adódó részesedés^azaz évi ca.6800 pengő. A folyóirat kiadások évi összegét évi legfeljebb 8000 pengőben megszabnunk tehát balóban indokolt mindaddig,mig a minisztérium a kért 16.000 pengőre nem emeli fel évi járandóságunkat. Utóbbi hiján már évi 8386 pengős folyóirat—számla mellett még a könyvk@téseket, mint az iroda kata- logisáló s a legjiinimalisabban felmerülő compendiu- mok,monográfiák beszerzésére irányuló óhajokat kielégíteni hivatott költségeket számítva,már is oly jelentős túlköltésünk támad,amellyel csakis a tartalékalapnak számítható különszobás ápolási dij járulékok nyújtotta fedezetünkből tudunk csak megbirkózni. De még csak a kísérletére sem vállalkozhatnék annak,hogy a mostproponált 106 folyóirattal szemben az elmúlt években járt minden egyes külföldi folyóiratra fizessünk elő és pedig : h5/j