Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1929-1930 (HU-SEKL 1.a 56.)

1929.12.03. rendkívüli 3.

o összesen íinéégy 4 1/2 hónapig tartott. A. kommün ikása utá] 1920. lár ez. végéig tudvalevőleg szü- netelt a tanítás; ekkor egy, két- félévnek számí­tott, de csak 2 hónapig tartó semester következett, ugv hogy Mavernek első négy féléve e*oviittvéve v. Vt/ Jt/ v v ■>«, \ )%j csak hat hónapi effectiv szorgalmi, időtől állott . A következő senesterben,valószinüleg megélhetési gondok miatt katonának ment és reszten vidéken fegyver alatt,részben a budapesti katonai zene- karban szolgált. Csak négy utolsó félébe folyt le normális mederben. Ab solutori.irmot már 1923 máju­sában, vagyis négy évvel és két hónappal a beirat- kosás után,dip!o:' -t pedig 1925.január 31-én ka­pott. Dr. MAYER, ezután i "esett a mulasztotta- • nyelvismeretei se itettók.Kutatott a fővárosi könyvtáron kivül az epri lyceumban is.1925 május­tól az I. ss. kórbonctani intézetnél díjtalan gya­kornok volt 15 hónapig,•innen az urológiai .kli­nikára ment át,: k:d , mint irta »1928 vágóig volt. ugyancsak díjtalan gyakornok. Időközben azonban már 1925 márciusában^ vagyis már kórbonctani gya- kornoksgga alatt tisztviselője lett a Társadalom­biztosító Intézetnek,ahol 1528 november 1-óta még egy másodily egész délutánt betöltő állást is kapott, amivel az e yelemről való kapcsolata ma­gától megszűnt. Időközben,mint Írja,1928-ban még állami ösztöndijat is kapott,mellyel hosszú ideig Sigerist tanár lipcsei intézetében dől ozott, a: :e jv nek szervezetét is tanulmányosta. Sigerist tanár igen meleg bizonyítványt ilőtt neki és mint Dr. Jll ayer írja,fel.is szólította,hogy nála assistens 1egyen. Dr. KAYER nkhkkCZ ur irodai: i termékeny- sé -e igen bőséges. Alt< í xe test keltett,

Next

/
Oldalképek
Tartalom