Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1929-1930 (HU-SEKL 1.a 56.)

1929.09.18. rendes folytatólagos 1.

rán ott vizsgázott, a debreceni egyetem indexe pedig bizonyitja,hogy 1928.szeptember 13-től kezdve a debreceni egyetem hallgatója volt.E- zek szerint tehát az illető egyszerre több he- lyen is tartózkodott. t Az okmányok közötti ellentét feltűnő voltára tekintettel javasoljuk egyrészt az ügy— ♦ nek a királyi ügyészséghez való áttételét,más­részt a kerületi elöljáróság felsőbb hatóságá­nak értesítését. A többi kérések elbirálásánál - bár kel­letlenül- a bizottság a bizonyitváyokát elfo­gadta s mindazokat,akik beigazolták,hogy szüle­ik Budapesten laknak,valamint azt, hogy tanul­mányaikat vidéki egyetemeken kezdették - átvette. Elutasította természetesen azokat,akik előbb külföldre iratkozta be és azután kerültek -eset­leg az egyetemi hatóságok megtévesztésével va-~ lamelyik vidéki egyetemre,mert mindazok, akik < ... az 1920 évi XXV.t.c.alapján hazai egyetemre fel nem vétettek és külföldön iratkoztak be ja tör­vénnyel szembe helyezkedtek akkor,amikor létszá­mon felül orvosi tanulmányokba kezdettek, amihez < * joguk nem volt. ( > Hogy megtévesztésről beszélhetünk , indo­kolja az a tapasztalatunk,hogy külföldön beirat­kozott felső éves hallgatókjeltitkolva külföldi beiratkozásukat,sőt azt egyenesen letagadva^ré­t * gebbi érettségi bizonyitvány alapján kérték fel­vételüket. Fennforogni látszik a megtévesztés , szándéka N.J. esetében,aki folyamodásában azt mondja,hogy négy féléve van a debreceni egyetemen. Ennek alapján kéri felvételét és iktatását azzal, hogy okmányait utólag fogja bemutatni.Ezidősze- rint ezt megj nem teheti,mert beteg és nem utazhat. .. ■ m. - .

Next

/
Oldalképek
Tartalom