A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1928-1929 (HU-SEKL 1.a 55.)
1929. május 24., 7. rendkívüli
csak határozott jelentősége; egy másik dolgozatában pedig tapasztalatai alapján melegen ajánlja a Röntgen mélybesugsrzáfct a t<;d*piimőkór bizonyos alakjainak gyógyítására. A már 4-ik kiadásban megjelent gyermekorvoslásismtai tankönyvébe Írott fejezeteket a haladást mindenben figyelembe véve, de kellőképen bírálva ismételten kitünően átdolgozta. BÓKAY ZOLTÁN sokoldalú ereményes tudományos munkásságot fejtett ki és nem csak jól felhasználta erre a klinika igen nagy anyagát, hanem nagy készséggel a segédtudományokat is, főképen a chémiát és a kórbonctant.Munkáiban megnyilatkozik az irodalom széleskörű ismeretén kivül az elméleti tudományágakban való nagy jártasság és . főképen a nagy klinikai tapasztalat és a jó kritika, amelyel gondos megfigyeléseiből következtetéseit levonja. De ezek mellett, tekintetbeveendő az is, hogy előadásait, miket a háborús szolgálata miatt csak 1918-ban kezdhetet meg állandóan nagy hallgatóság látogatja, hogy főnőké betegsége alatt nemcsak a kórházat vezette, hanem őt egyetemi előadásaiban is helyettesítette, továbbá, hogy évek óta tart or8 vokok részére továbbképző tanfolyamokat a gyermekklinikán, hogy előadásokat tartott az országos közegészségügyi egyesületben, katonaorvosknak, népszerű előadásokat a Stefánia szövetség részére és hogy előadója a Vöröskereszt ápolónői tanfolyamának. Bd. TORDAY FERENC egyetemi c.rk.tanár 1871-ben született. 10 évig működött a Stefánia gyermekkórházban és 1901- óta rövid megszakítással tanácsadó gxermekorvosa a II.sz.szü lészeti klinikának. 1904 júliusa óta a budapesti állami gyér mekmenhely főorvosa, 1919.óta pedig helyettesképen látja el itt az igazgatói teendőket is. Magántanárrá képesített a gye mekorvostanból 1908-ban, az egészségügyi főtaná-csosi símmel 1922-ben, a rendkívüli tanári címmel pedig 1923-ban tüntettetett ki 1927.óta előadja a tiszti orvosi tanfolyamon a gyermekvédelmet. zatban közölte. Munkáinak nagy részében a csecsemőkor betes —.——,— ■ ._________________ & Tudományos munkásságának eredményét 55 dolgo-