A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1928-1929 (HU-SEKL 1.a 55.)

1929. május 17., 6. rendkívüli

- 43 tol függ jelentős tudományos működésének elismeré­séül ,kivánja-e ót a harmadik helyen egyedül, vagy mással együtt s jelöltek közé felvenni. Mindezek után egész referátumomból világos, hogy én KUBINYI tanszékére FRIGYESI JÓZSEF cz.rk. tanárt tartom a legalkalmasabbnak. Jól megfontoltam s róla való referátumomban ki is fejtettem miért ? Java fórfikorábsn van,telve a,bicióval,uj eszmék­kel; tudományos dolgozatai kiállották a külföld kritikáját is; érintetlen jellemű,mindenkor haza­fiasén gondolkozó férfiú. Az én véleményem az, hogy azon viszonyok között,amiket az I. sz. nói klinika utolsó 4 évéről vázoltam,- FRIGYESI az,aki energiá­jával,kiváló szülészi és operáló tehetségével,fel­tűnő előadói képeségével uj ideákban való gazdag­ságával e tanszéket sz összes pályázók közül a leg­eredményesebben fogja betölteni. Nehogy úgy magam,mint mások részérói az el­fogultság s az elvakultság vádja érhessen,a pályá­zat lejárta után, márczius elején Írtam Németország legjelesebb nóorvossi közól háromnak,jóformán a ve­zető positióban levőknek,és pedig olyanoknak, akik a magyar viszonyokat éleginkább ismerik,- felkértem Sollheim lipcsei,- Stoeckel berlini és SChroeder kiéli professort, hogy szíveskedjenek vélem tudat­ni, hogy a négy - elsó sorban számbajöhetó pályázó közül - kit tartanak ók a legérdemsebbnok sz ürese­désben levó budapesti tanszékre. Mind a három ren­des tanár a 1egszivélyesobb kollegialitással tett eleget kérésemnek s engedje meg a tekintetes Kar, hogy a nevek külön fel említése nélkül véleményüket fel Olvassam. I. " Sie nennen mir die Herren, welche in ängere wähl für die Besetzung der Kubinyisehen KathecK^> in Betracht kommen. SCIPIAD3S »3ER3CZ, LOVRICH, FRIGYESI. Sie tuen mir grosse Ehre an mit der Frage,wel­chen von den Vieren ich für den Geeigneten halte,.

Next

/
Oldalképek
Tartalom