A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1928-1929 (HU-SEKL 1.a 55.)

1929. február 19., 6. rendes

- 32 -léptetésre vonatkozólag már a mai ülésből togyon előterjesztést,hogy az erre illetéke­sek a magasabb illetményekhez 1929. március 1-tól kezdve hozzájuthassanak. A gazdasági igazgató átirata szerint a- » * • jelzett előléptetéseket - a rangsor betartá­sa mellett- a kar a saját hatáskörében eszköz­li, és az eszközölt előléptetéseket jóváhagyás * i •* végett a vallás és közoktatásügyi Miniszter úrhoz terjeszti fel. A Dékáni hivatal összeállította a hivata­los adatok alapján úgy az adjunctusoknak ,mint a tanársegédeknek rangsorát. Ezen rangsor ás a gazdasági igazgatóságtól beszerzett hivatalos r — * * * adatok alapján tisztelettel javaslom, hogy az adjunctusok közül Dr. FRITZ GUSZTÁV és Dr. BOCHKOR ÁDÍMOT, akik kinovozésük,illetve meg­választatásuk sorrendjében a betölthető két VII* fizetési osztályú adjunctusi állásra i­­gónnyel birnak, a kar terjessze hivatalosan is elő az előléptetésre. A tanársegédi állások közül ez időszorint w-leszámítva 3 TÓTHFALUSSY-ét - 17 állás van csak a IX-ik fizetési osztályban, tehát elő­léptethető 21 % 4k fizetési osztályú tanárse­géd a IX.fizetési osztályba. Az előléptethető tanársegédek neve a r ír megválasztatásuk szerint összeállított rangsor értelmében a következők: 55 Soós Aladár, Schäffler József Bűben Iván Germán Tibor'. Adler Rácz Antal Herezeg j^rpid Hajós Károly Nérnedy Imre Gyulay Béla Szakáll Sándor A ^ Mosonyi János Simon Sándor Campián Aladár Lehotzky Tibor Földvári Feroncz Storlinger Lajos Czioror László Halász Kornél. Wiotrich Antal ? » ** 1 * -Tangl Harald _ , Pintér Károly ÉLV '

Next

/
Oldalképek
Tartalom