A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1927-1928 (HU-SEKL 1.a 54.)

1928. március 27., 7. rendkívüli

hő 24-én tartandó VIII-dik rendes kari ülésen egy kiküldendő bizottság jelenté­se és javaslata alapján érdemileg fog­­lalkozhatik az ösztöndijakra való ajánlás” sál. * Többek hozzászólása és az ügy érdemi megvitatása után * (fOA a kar a dókán javaslatát elfogaé ja és fölkéri az ösztondijtanács elnökét a haladék megadására. Továbbá felszólítja a kar összes tagjait, hogy a vezetésük alatt álló intézet, klinika mellett al­kalmazott tanszéki segédszemély­zet névsorát haladéktalanul, de legkésőbb április jó 14-én déli 12 óráig jelentsék be a dékáni hivatalos, annak feltüntetésével, hogy az alkalmazottak közül ki van díjazott és ki díjtalan ál­lásban, valamint feltüntetendő az is,hogy az alkalmazottak, közül az intézet vezetője kit ajánl ösztöndíjra, A beérkezett jelen­tések Lenhossék Mihály ny.r.ta­nár elnöklete alatt Preisz Hugó, Korányi Sándor bárő,Nókám Lajos és Buday Kálmán ny.r, tanárokból álló bizottságnak adandóki jelen tós és javaslattétel végett azzal, hogy a bizottság jelentését az áp­rilis havi rendes ülésen tartozik előterjeszteni. Végül a tanárites­tület megállapítja azt is,hogy bár az ösztöndíj—tanács elnökének át­irata a fizetéstelon tanszéki se­gédszemélyzet ösztöndíjban való íajpfcos itéséről szól, ég is annak

Next

/
Oldalképek
Tartalom