A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1927-1928 (HU-SEKL 1.a 54.)

1927. december 13., 4. rendes

400- 45 -ban sem a Tanácsról,sem a különvéleményről nincs szó, A miniszter Ur ebben az ügyben már dönthetett volna, annál is inkább,mert a fel­terjesztett különvélemény nem a Kar eljárását és szavazás eredményét kifogásolta,hanem mint kisebbségi vélemény Bencze tanárnak rendkivüli tanári cimmel való kitüntetését javasolja. Több felszólaló nem lévén Dekán a titkos szavazást elrendeli. Beérkezett 22 szavazat, 16 igen 6 nem, A Dékán a kar határozataként ^ 4 * * “ •- Ä kihirdeti, hogy a kar Benczfl. • _ Gyula dr, egyetemi magánta­nárnak a rendkivüli tanári * „ * 4 * % cimmel való kitüntetése tár­gyában tett előterjesztést és javaslatot elfogadja és magáá teszi és ennek alapján féltéi» josztésben kéri a va, és köz­­oktatásügyi miniszter Urat a te­• 4 x vábhi- intézkedések megtételére én 76. Az egyetemi teánevelési reformhoz szük­séges belgyógyász orvosok kijelölése. Elóadő­­a Bizottság, A Dékán felkéri a kar belgyógyász tagjait, hogy a múlt ülés határozatából kifolyólag I jelentsék be azon belgyógyász orvos nevét, akit a testnevelési reform céljaira alkal­masnak találnak. ' T: r sr, rr Báliíit Hezsó ny.r. tanár, mint az I. sz. belgyógyászati klinika igazgatója' Dr. Baitz •' 4 -*■ • »' .ét* «t ■$>' & • . * Géza tanársegédet jelenti be. J * ’ .yf ^ » Dr. báró Kétly László ny.r. tanár, mint a II. sz. belgyógy. klinika igazgatója cbr.d-ányi t findor lavcLTSfjfde-t jelenti be. Korányi Sándor báró ny.r. tanár q III.sz.. '•) »■ ’■ ív i »?.:•*♦ v ■; • belklinika irra^.cra+.rSia RavótVi Jrtn'-P 1 /*-r\

Next

/
Oldalképek
Tartalom