A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1927-1928 (HU-SEKL 1.a 54.)

1928. június 19., 10. rendes

6 C -7 i egy alapot,amelyből s kari könyvtár szük­ségleteit fedezhetnék és s Medicus Mensa helyzetén is segíthetnének. Annakidején 5 volt ajk! inikai bizottság elnöke, úgy szintén s ^onsa ^edica tanár-elnöke és a kari könyvtá­ros is. Ennek következtében azj^gyes tanárok a­­dományaikat 5 hozzá küldötték be. Minthogy nem volt felszerelve ily pénzek kezelésére, a beér­kezett adományokat átküldötte 5 Dékáni hivatal­ba, ahol azokat Dunay tanácsos a dékáni hivatal vezetője vette át nyugtstvány ellenében és aki azóta ezen összegeket kezeli, A begyült össze­geket bejelentése szerint a Pesti Magyar Keres­kedelmi Banknál helyezte el takarékpénztári könyv^i^ és a dékáni■hivatsli kassában csak a annyi pénzt tartott,amennyi a felmerült kiadá­sok fedezésére szükséges. Parallel 5 Dunay ál­tal vezetett s zárna dósokkal 5 maga is vezetett számadást.amelyekből megállapítja,hogy a be­érkezett adományok kezelése körül a lognsgyobb gondossággal és pontossággal jártak. ol.Áz ado­mányokét nem akarja elvonni rendeltetési cél­juktól,mert a képek ára az időközi kamatokból kikerül, A kezénél levő számadások szerint : 1, az egyes tanároktól beérkezett adományok összege 37,024 P 92, 2. Oktatási járulékból bevétel 3. Idközi kamatokból 4, A Tudománymeitü Társaságtól adományok Összes bevakol,: ¥■ rulnak,még a takarékpénztárban elhe­­hyezevb tőkének mintegy két évi kkmatai,amely körülbelül 4000 P. tesz ki, II, Kiadások: 13,156 P.91 4,549 P.90 106 P — 54’769"Pl73” 1, Begy gyakornok díjazására 2, (Elletek és bélyegköltség 3, Lenhossék tanár arcképéért A 43o 6,579 P.26 16 P 30 1 ,005 P 00

Next

/
Oldalképek
Tartalom