A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1926-1927 (HU-SEKL 1.a 53.)

1927. június 1., 6. rendkívüli

PQH i U--4 Tangi tanárral együtt közölt, do annak súlyos betegsége folytál, inkább Tangl tanár irányítására, jóformán egy adui Bodon által készült dpi­fozat, moly a vér, a vörös- és fenórvértestek és a genny villamos ve&etŐ- éposségének vizsgálatával egyes fontos physico-chémiai tulajdonságok fel­­deritesen kívül a vörös- és fehérvérsejtek mikrostrukturájára is enged kö­vetkeztetni. A fárasztó és nagyon pontos munkálat eredményeit 4 táblázat toszi jobban szemlélhet övé. 25./ A jód-kálium alkalmazása a spanyol-láz kezelésében és prop] laxisában. /HJrvosi "He^IIáp7" 1T20T7 ~ ' ” JT spanyol láz megelőzésére a jód belső használatát ajánlja a következő megfontolások alapján: Adagolása után rövid idővel a’ jód ki­mutatható a nyálban, a köpet.ben, az orrváladékban és a könnyekben, vagyis megjelenik ama szervek váladékában / szóm, orr, száj,/, melyek a fertő­zés kapujaként szerepelhetnek. A jód csökkentheti a vér és valószínűleg a nyirok és^a szövetnedvek viscositasát is és ez utón élénkitőleg .hat az anyagcserére. Igaz^ hogy a jód elég gyakran okoz náthát és könnyezést, do ezek^inkább^kedvező körülmények, mert úgy a könnyezés, mint a mindig hig és bő váladéka jód-nátha alkalmával a váladék a vis a tergó princípiuma szerint, a bejutott csirákat kimossa és jódtartalmánál fogva előli csak­úgy, mint ahogyan a iód adagolás folytán a köüet bővebbé és higabbá vál­ván, a légutakba jutott baktériumok kiküszöbölésé fokozódott. A szerző sze rint a jód belső adagolása a környezet védelmére is alkalmas, amit egyes esetekkel demonstrálni igyekszik. 26. Életmentés intracardialis adrenalin-injectióval. Or­vosi Hetilap 1923./ Habilitatiós dolgozat._____ , . Beható tanulmány tárgyává teszi a szobanjövő cardiacumokat ésr azoknak hatásmódját. Az intra-cadialis injectióra legalkalmasabbnak tart­ván az adrenalint, részletsen tárgyalja annak közvetett és ^közvetlen ha­tását a szívre. Bonctani alapon meghatározza az elkerülendő veszedelmes' zónákat és oly pontosan Írja le és egyszerűsíti az eljárás technikáját, hogy a beavatkozás különös iskolázottság nélkül bármely orvos által köny­­nyen kivihetővé válik.•Helyes okfejtéssel megállapítja a beavatkozás jo­gosultságát más rendszabályokhoz viszonyítva. Meghatározza- a beavatkozás helyes időpontját és körülírja annak javálatait. Élénken lándzsát tör^az eljárás általánosításáért oly értelemben, hogy az az orvosok közkincseve tétessék és az egyetemi tanítás körébe vonassák. A legtöbb szerzőtől, el­térve Bodon hangsúlyozottan , mint legjobb beszúrási helyet a XV. bal bordaközt ajánlja szorosan a szegycsont széle mellett és ezt bonctanilag és élettanilag inog is indokolja. Egyúttal közli egv saját esetét is, mely é},z összes eddig közölt eset lkot a ;5ox eredményt illetőleg messze felül­múlta, mert a beteg még négy és fél évig óit a beavatkozás Után. Hogy eme a szívvel foglalkozó alapos tanulmány a külföldi iro­dalomban mily visszhangot keltett és mennyire elismerően ^fogadták ezt, bizonyítja nemcsak a lancetben a cikk megjelenését követő vita, hanem az _ amerikarThe Journal Of The American Medical Association 1923. május 5-iki száma is, finely egy külön három hasábos elismerő* cikket közöl Bodon e ta­­nulmábyáról és a Würzburger Abhandlungen aus dem Gesammtg. d. Med. 1925« III. sz. melyben De Bruine Ploos Van Amstol közel másfél hasábot szentel elismerő módon Bodon e müvének.Hálunk’Verebely tanár vette helyeslőleg tudomásul a Bodon által kifejtett irány elveket. Legújabban Harrington .. Sainsbury londoni kiváló szív specialista egy előadásában / 1.Lanoet ~1.15. sz. 134. o./ behatóan foglalkozik szerző e dolgozatával, majdnem r az-ószerint idézve és elfogadva a Bodon által ajánlott javallatokat es : ä kivitel technikáját, meiiet igen precíznek és célirányosnak minős it. y. 27. /Ugyanaz angolul. / The Lancet 1923./ _á „ 28./ Ugyanaz kivonatban németül./Zeitsohrft. f.Áertzl.Protb.192c 29./ Az adrenalin búvárját uiább teljesítményei és’uj adalék az adrenalinbüatásmódjahak megisaeréséhez, / Orvosi Hetilap le27. növialt ve./ Második habilitatiós dolgozat. A magyar királyi Pázmány-hétér tudományegy etem II. sz. bel­gyógyászati klinikáján készült és a budapesti királyi Orvos’egyesület ben i| előadott dolgozat három táblázattal. ,, Az eddigi adrenalin buváriatok és különösen a magyar szerzők munkálatainak méltatása mellett, a szerző több célt tűzött magadé le,, a vérnyomás bonyolult kérdésének fel derítésében. Számos állat kísérlettel és mebereken való vizsgálódásokkal ke.istá ama tényezőket »amelyektől a vérnyomás és annak változatai íug *suez. Munkáiéban vizsgálatok alapban

Next

/
Oldalképek
Tartalom